Közélet

Vállalkozóknak a foglalkoztatás aktualitás kérdéseiről + FOTÓK

Vállalkozóknak a foglalkoztatás aktualitás kérdéseiről + FOTÓK

2013. május 15., szerda
Vállalkozóknak a foglalkoztatás aktualitás kérdéseiről + FOTÓK
1_gs

A vállalkozóknak nyújtható támogatási formákról tartottak tájékoztató fórumot, amelyen az aktuális pályázati lehetőségeket is ismertették.

A Csongrád megyei vállalkozóknak tartott fórumon

B. Nagy László

kormánymegbízott bejelentette, a jövőben negyedévente fogják az érintetteket az aktuális jogszabályi változásokról és pályázati lehetőségekről tájékoztatni. „A gazdasági környezetet szabályozó rendszer sok változáson megy keresztül, a célunk, hogy szakigazgatási szerveink minél szélesebb körrel megismertessék az aktuális jogszabályi változásokat” – magyarázta B. Nagy László. A kormánymegbízott hozzátette, a kormányhivatal feladataihoz nem tartozik hozzá, hogy ilyen jellegű fórumokat szervezzen vállalkozóknak. „Küldetésünk, hogy szakigazgatási szerveiket működtessük, illetve munkájukat koordináljuk. Ezen felül pedig fontos, hogy minél több tájékozott ügyfél legyen megyénk területén” – magyarázta. „A gazdaságélénkítés területén a legfőbb kérdés a munkahelyek megőrzése, illetve a foglalkoztatás bővítése” – szögezte le

Nemesi Pál

. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (CSMKIK) elnöke portálunknak kifejtette, fontos feladatuknak tartják, hogy közvetítő szerepet töltsenek be a vállalkozások, a kormányhivatal és adott esetben a pályázatmenedzserek között. Hangsúlyozta, mindenki számára fontos, hogy megismerje a foglalkoztatással kapcsolatos kedvező lépéseket, Nemesi példaként a közelmúltban megjelent növekedési hitelprogramot említette, mellyel kapcsolatban érdemes tudni, hogy nagyon rövid idő fog az érintettek rendelkezésre állni a jelentkezésnél. „Kiemelt feladatunknak tekintjük a vállalkozásokat és a közreműködő pénzügyi szervezeteket felkészíteni erre a lehetőségre” – jegyezte meg.

A fórumon kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szerve, a Munkaügyi Központ illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakemberei tartanak előadást azokról a kedvező lehetőségekről, amelyek a foglalkoztatást segítik. A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásával kapcsolatos támogatási formákat Bényi Krisztina, a Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv igazgatója ismertette az érdeklődőkkel. Ezen kívül a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatási lehetőségeiről, illetve a pályakezdő álláskeresők alkalmazásával kapcsolatos feltételekről is szó esett. A Csongrád megyei vállalkozók aktivitását jól mutatja, hogy a CSMKIK konferenciatermébe pótszékeket is kellett hozni, olyan sokan vettek részt a fórumon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.