Közélet

Tovább romlottak a lakásépítési adatok

Tovább romlottak a lakásépítési adatok

2013. május 5., vasárnap
Tovább romlottak a lakásépítési adatok

Az idei első negyedévben 1123 új lakást építettek Magyarországon, 54,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, és csökkent a kiadott építési engedélyek száma is - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

A kiadott engedélyek száma az előző év azonos időszakában kiadottnak alig kétharmadát, 64,4 százalékát tette ki. A statisztikai hivatal adatai szerint 2013. január-márciusban 1383 lakásépítési engedélyt adtak ki, csaknem 16 százalékkal kevesebbet mint 2012. utolsó negyedévében. Budapest mellett mindössze Pest és Győr-Moson-Sopron megyében adtak ki 200-nál több lakásra építési engedélyt, a többi megyében ez az érték a százat sem érte el. Nógrád megyében például mindössze 4 új lakásépítési engedélyt adtak ki a három hónap során, de Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is csak 16-ot. Heves, Jász-Nagykun- Szolnok és Békés megyében egyaránt 22-22 engedélyt adtak ki január-márciusban. Az elmúlt évben 16,6 százalékkal kevesebb új lakás épült, mint 2011-ben, a kiadott építési engedélyek száma 15,1 százalékkal maradt el az előző évitől. A használatba vett lakások számának csökkenése az első negyedévben valamennyi településtípusnál megfigyelhető - hívja fel a figyelmet a KSH. Budapesten az év első három hónapjában mindössze 240 új lakást vettek használatba, ami alig több mint fele a megelőző év azonos időszakában épült lakásokénak. Az országos adat ugyanakkor nem éri el a megelőző év azonos időszakának felét sem. Továbbra is érvényesül az a tendencia, hogy a vállalkozások által, bérbeadásra és értékesítésre épített lakások száma nagyobb mértékben esik vissza, mint a természetes személyek saját használatra szánt építkezései. Az első negyedévben mindössze 331 lakást építtettek vállalkozások, ezzel számuk az egy évvel korábbinak kevesebb, mint egyharmadára csökkent. A magánszemélyek által építtetett lakások száma az előző év hasonló időszakának 57 százaléka. Mivel a természetes személyek jellemzően nagyobb lakásokat építtetnek, részarányuk növekedése emelte az új lakások átlagos alapterületét: ez az érték 2013 első negyedévében 112 négyzetméter volt, 15 négyzetméterrel több, mint egy évvel korábban. A nem lakóépületekre kiadott építési engedélyek összesen 460 ezer négyzetméter új ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági épület építését teszik lehetővé, ami a 2012 első negyedévi adat 83 százaléka. Az ipari és a kereskedelmi épületek engedélyezése ebben az időszakban visszaesett és a növekedés teljes mértékben a mezőgazdasági épületek építésének tudható be, amelyek összesített alapterülete a tavalyi első negyedév 85 ezer négyzetméterével szemben 2013 első három hónapjában ennek majdnem kétszerese, közel 160 ezer négyzetméter.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.