Közélet

Több mint ezer gyermek élhet hamarosan családban (FRISSÍTVE) + FOTÓK

Több mint ezer gyermek élhet hamarosan családban (FRISSÍTVE) + FOTÓK

2013. május 9., csütörtök
Több mint ezer gyermek élhet hamarosan családban (FRISSÍTVE) + FOTÓK
agota_zarokonferencia0_gs

Több mint ezer gyermek kerülhet állami gondoskodásból családba a 2013 januárjában indult, a nevelőszülői hivatást és örökbefogadást népszerűsítő kampány eredményeként - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára csütörtökön Szegeden.

Soltész Miklós

a

kampányzáró

sajtótájékoztatóján elmondta: a kormány célja, hogy a 12 éven aluli gyermekek - amennyiben lehetséges - minél előbb családba, nevelőszülőhöz kerüljenek, ne otthonokban éljenek. Azokat pedig, akik jövő januártól kerülnek állami gondoskodásba, azonnal családban helyezik el. Ennek érdekében támogatta az Emmi a kampányt, teszi lehetővé a nevelőszülők térítésmentes képzését,és egyszerűsítették a családba kerülés szabályozását is. Jövő évtől a nevelőszülők már foglalkoztatási jogviszonyban látják el feladataikat, amelyeknek eredményeként a gyermeknevelés számukra szolgálati időnek minősül – közölte. „Olyan gyerekekről, fiatalokról kell gondoskodnunk, akiktől az élet sok mindent elvett, szüleiket, családjukat. Az államnak, a civil szervezeteknek vagy az egyházaknak kell gondoskodni róluk" – fogalmazott Soltész Miklós. Az államtitkár emlékeztetett, ma Magyarországon 21.500 gyermek és fiatal van a gyermekvédelmi rendszerben, ami egy közepes méretű település lakosságszámával egyezik meg. Közülük több mint nyolcezren gyermek- és lakásotthonban él. 5500 nevelőszülő van hazánkban, s közülük mindössze háromszázan vannak, akik hivatásos nevelőszülőként látják el ezt a feladatot. Több mint háromezrüknek nincs semmilyen foglalkoztatási jogviszonya, de a kormány intézkedései után a jövőben nevelőszülői tevékenységük alapján ők is foglalkoztatottá válnak, tevékenységük szolgálati időnek fog minősülni. A Gyermekvédelmi törvény szerint 2014 januárjától elsődlegesség válik a nevelőcsaládba történő elhelyezés. Jelenleg gyermekotthonban mintegy 2400 tizenkét évesnél fiatalabb gyermek él, aki fokozatosan kerülhet ki családhoz, elsőként a három év alattiak. „Mindannyiunk közös ügye, hogy azokkal a gyerekekkel foglalkozzunk, akiknek nem adatott meg, hogy családban nevelkedjenek. Köszönet illeti mindazokat, akik ezekkel a gyerekekkel foglalkoznak” – hangsúlyozta Soltész Miklós. Ajándékkal is érkezett az államtitkár a konferenciára: bejelentette, hogy a Szent Ágota Lakásotthon 90 millió forintból újulhat meg, az idei ÁGOTA Tábort kétmillió forinttal támogatják, míg a Csíksomlyói búcsúba 25 gyermek és 5 kísérő utazhat el ebben az évben.

Gyermekcentrikus szemléletmód a szakellátásban

"Mi elsősorban lehetőséget, nevelő- és befogadó szülőket kerestünk a gyermekeinknek. Olyannyira sikeres volt ez a kampányunk, hogy több mint ezer gyermek kerülhet családba az intézmények helyett" - nyilatkozta portálunknak Kothencz János. A Szeged-Csanádi Egyházmegye Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főigazgatóságának vezetője leszögezte, paradigmaváltás van ezen a téren, olyan szemléletváltás figyelhető meg, amelyben a gyermekközpontúság jelenik meg, főként a szocializmus idején elterjedt felügyelet-típusú szemléletmódot felváltja a törődő, aggódó hozzáállás. "Ez egy gyermekcentrikus szemléletmód, érzékenyebb, s az ÁGOTA Alapítvány immár tizenhét éve azért küzd, hogy ezt az érzékenyebb attitűdöt ültesse el a szakellátás gyakorlatába" - hangsúlyozta. "A most lezárult program célja az volt, hogy megszólítsuk azokat, akik úgy érzik, hogy van bennük elhivatotság arra, hogy a gyermekeket saját családjukban neveljék. Minden gyermeknek családban van a helye! Ezer gyermek kerülhet családba, de ha csak egyetlennek találtunk volna családot, akkor is megérte volna ez az erőfeszítés" - hangsúlyozta. Azok, akik most jelentkeztek nevelőszülőnek, először egy alkalmassági vizsgálaton jutnak keresztül, majd egy környezettanulmány készül. Kothencz arról tájékoztatott, ezt követően a jelentkezők egy felkészítő tanfolyamon vesznek részt, ez után indulhat csak el az engedélyeztető eljárás, ami pár hónap alatt lezajlik, s ez után van lehetőségük a gyermekeknek családokban élni az intézetek helyett.

„Reményt ébreszteni vagyunk hivatottak”

A III.ÁGOTA® Országos Gyermekvédelmi Konferencián Kiss-Rigó László megyés püspök arról szólt, azok akik a gyermek- és ifjúságvédelemben feladatot vállalnak, őket nem csak a közös célok és munka hozza össze, hanem kialakul valami, ami igazi közösséggé formálja őket. Hangsúlyozta, az emberek vagy közösséget vagy tömeget alkotnak. Akik közösséget, azok azonos értékrendet képviselnek, míg azok, akik tömeget, azokból az emberekből verődnek össze, akik a ma divatos értéksemlegességet képviselik, inkább az önző érdekek mentén kötnek paktumot. A megyés püspök hangsúlyozta, igazi közösség nélkül sokkal nehezebben fejlődik az egyén lelki értelemben is. „A család a legkisebb mikroközösség, de egyben a legalkalmasabb arra, hogy egy szélesebb családba érkezhessünk meg, ebbe a társadalomba” – fogalmazott Kothencz János a konferencián. A Szeged-Csanádi Egyházmegye Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főigazgatóságának vezetője, az ÁGOTA alapítója az elmúlt esztendő eredményeit is ismertette, melyek közé tartozik, hogy a dél-alföldi régióban meghirdetett integrációs programsorozat révén csökkentek az előítéletek az állami gondoskodásban élő gyermekek irányába, és közel négyszeresére nőtt az örökbefogadó- és nevelőszülőnek jelentkezők száma, mint korábban. Elmondta, az ÁGOTA csaknem 7000 gyermeket és fiatalt neveléséhez, gondozásához járul hozzá, közülük háromezren a szeged-csanádi egyházmegyében élnek. „Reményt ébreszteni vagyunk hivatottak” – szögezte le hozzátéve, az ÁGOTA közössége immár tizenhét éve azért küzd, hogy emberi és szakmai bánásmód minősége megváltozzon az intézményi ellátás területén, a korábban jellemző felügyeleti hozzáállást felváltsák a gondoskodó, gyógyító attitűdök. Polner Eörs, a Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója elmondta, a magyarokra sokak szerint jellemző az állandó panaszkodás. „Vajon van-e nagyobb baj annál, mint amikor egy kisgyermek nem nevelkedhet szerető családi környezetben? Ha akár rövid időre is, de idegen emberek segítségére szorul? Ha netán egész gyermekkorát így kell töltenie? Ez valódi baj. Emellett bizony eltörpülnek a saját gondjaink” – hangsúlyozta. Kijelentette, nincs annál nagyobb segítség, mint amikor egy ilyen bajba jutott gyermeket befogadnak, felnevelnek és szeretnek. Czunyiné Bertalan Judit, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja is a család fontosságát hangsúlyozta, ez képes ugyanis megadni a gyermekek lelki fejlődését a legpozitívabban befolyásolni. A Bács-Kiskun megyei kormánymegbízott, Kerényi János pedig arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy ezek a gyermekek sokszor megtapasztalták az élet nehézségeit, s mindannyiunk feladata, hogy támogassuk őket. Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott kifejezte azt a reményét, hogy mindegyik gyermek megérkezik egy családba, ahol igazi otthonra lelhet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.