Közélet

Szakoktatókat oktattak a munkavédelmi nyílt napon

Szakoktatókat oktattak a munkavédelmi nyílt napon

2013. május 10., péntek
Szakoktatókat oktattak a munkavédelmi nyílt napon
munkavedelemi_konferencia05_gs

Világszerte minden évben legalább 200 ezer munkavállaló hal meg munkahelyi balesetekben, többen, mint ahányan a háborúkban esnek el.

Magyarországon a halálos balesetek száma évről-évre csökken, de így is elrettentő a szám: három éve 95, 2011-ben 80, míg 2012-ben 62 ember vesztette életét munkabaleset következtében, és közel húszezer munkavállaló szenvedett sérülést. Tiszteletükre minden év április 28-án világszerte emléknapot rendeznek. A szakoktatók szervezett tájékoztatásával munkavédelmi nyílt napot tartott a megyei kormányhivatal munkavédelmi felügyelősége és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szegedi Tankerülete, a rendezvénynek a Szegedi Ipari és Szolgáltató Szakképző Iskola Móravárosi Tagintézménye adott otthont. A hivatal munkavédelmi szakemberei a szakképzésben dolgozó pedagógusoknak, szakoktatóknak tartottak előadást. A rendezvény célja az volt, hogy a középfokú oktatási intézmények pedagógusai, a munkavédelemmel foglalkozó tanárok új ismeretekkel segíthessék a diákok helyes munkavédelmi szemléletét. Köszöntőjében

Feketű Béla

igazgató hangsúlyozta, a 309 oktatót foglalkoztató három tagintézménybe 2100 diák jár, így komoly kihívást jelent mindenki számára a munkavédelem.

Majláth Mihály

, a CSMKH munkavédelmi igazgatóhelyettese a lesújtó statisztikai adatok ismertetése után arról beszélt, hogy a munkahelyi balesetek 95 százaléka a munkavállalók felelőtlen magatartásából, figyelmetlenségből következik be. A magyar munkavállaló nem képes vigyázni magára, ezt többnyire mások teszik meg helyette, hangsúlyozta Majláth.

A magyar munkavállaló fegyelmezetlen

munkavedelemi_konferencia01_gs

Egy példát is felhozott: ha elromlik a gép, a magyar munkavállaló nem az illetékeshez fordul segítségért, hanem megpróbálja maga elhárítani a hibát még akkor is, ha nem ért hozzá. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy a munkahelyi belesetek felét, háromnegyedét be sem jelentik, eltitkolják, noha a halállal végződő baleseteket nem lehet elhallgatni. Ami ugyancsak aggodalomra ad okot: a tanulók körében is gyakran történnek enyhébb, de olykor megdöbbentő, csonkolással is járó balesetek, sőt az igazgatóhelyettes halálesetekről is beszámolt. A nyílt napon elhangzott előadások témái érintették a munkavédelmi ellenőrzések tapasztalatait éppúgy, mint a szakképzés keretében bekövetkezett balesetek tanulságait. Szó munkaegészségügyi kérdésekről is, majd megemlékezést tartottak a „Munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak nemzetközi emléknapja” alkalmából, amelyet hagyományosan minden év április 28-án rendeznek meg.

munkavedelemi_konferencia04_gs

Először 1984-ben tartott ilyen megemlékezést a Kanadai Közalkalmazottak Szakszervezete, majd 1996-ban emelkedett a nemzetközi napok közé az ENSZ-nél is, mikor a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének kezdeményezésére emlékgyertyát gyújtottak azok tiszteletére, akik munkájuk következtében vesztették életüket. 2003 óta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) a Munkavédelem Napjaként tartja számon ezt a napot. Magyarországon emlékműve is van a munkahelyi balesetben elhunytaknak és megrokkantaknak: az alkotást, melyet Budahelyi Tibor szobrászművész készített

Kiss Attila

okleveles építészmérnök alkotótársával közösen, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége kezdeményezésére 2010. szeptember 30-án avatták fel Csepelen. Az emlékmű egyedülálló, egész Európában nincs párja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.