Közélet

Sört és sajtot fogyasztottak, fizetni nem akartak

Sört és sajtot fogyasztottak, fizetni nem akartak

2013. május 16., csütörtök
Sört és sajtot fogyasztottak, fizetni nem akartak

Két doboz sört és három sajtot fogyasztott el Szeged egyik áruházában sétálva két szerbiai állampolgár, fizetni azonban nem akartak érte - olvasható a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóközleményében.

Két doboz sört és három sajtot fogyasztott el Szeged egyik áruházában sétálva két szerbiai állampolgár, a probléma az volt, hogy az élelmiszerek a hipermarketből származtak és eszük ágában sem volt kifizetni a férfiaknak az elfogyasztott élelmet. 2013. május 15-én a 37 és 39 éves szerbiai lakosok vásárlási szándékkal érkeztek Szegedre. Az áruházban nézelődve zacskós levest, különböző sajtokat és szeszesitalt is a bevásárlókocsiba tettek, néhány terméket a táskájukba rejtettek, néhányat pedig a helyszínen megettek. A kasszához érve a kosár tartalmát kifizették, de a táskájuk mélyén lapuló élelmiszereket, valamint a hipermarketben elfogyasztott étel és ital árát nem. A biztonsági szolgálat munkatársai a rendőrök kiérkezéséig feltartóztatták a férfiakat. Ellenük – őrizetbe vételük mellett – tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt indult szabálysértési eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon - áll a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.