Sport

Olimpia Vívóközpont lesz Hódmezővásárhelyen?

Olimpia Vívóközpont lesz Hódmezővásárhelyen?

2013. május 6., hétfő
Olimpia Vívóközpont lesz Hódmezővásárhelyen?

„Bárcsak minden városban így lenne!” - a Hódmezővásárhelyen első és eddig egyetlen településként a Mindennapi testnevelés program alapján iskolai vívás bevezetésére reagálva mondta ezt Polgár Pál. A Magyar Vívószövetség ügyvezető igazgatója részt vett a május 4-5-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezett Vívó Gyermek Országos Bajnokságon.

Tavaly októberben ugyanitt, a Hódtói Sportcsarnokban jelentette be

Lázár János

országgyűlési képviselő és

Csampa Zsolt

, a Magyar Vívó Szövetség elnöke, hogy Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a helyi sportélet fejlesztése és a sportág támogatása érdekében egy vívócentrum létrehozásáról döntött. Mind a sportoló fiatalok számát, mind a tervezett centrum infrastruktúráját tekintve vidéki viszonylatban egyedülálló központ létrehozását a Magyar Vívó Szövetség kiemelten támogatja, így Hódmezővásárhely a sportág utánpótlásának egyik legfontosabb vidéki központja lehet. Nem sokkal később megkezdték a centrumnak helyet adó Dr. Rapcsák András és Cukor utca sarkán álló egykori Tiszti Klub épületének a felújítását. „17 pást felállítására lesz elegendő hely, és már jóval szélesebb kihasználtságról van szó, ugyanis az Olimpiai Sportközpontok egyike lenne. Vagyis a tatai, a mátraházi és a dunavarsányi olimpiai felkészülési központok sora, a hódmezővásárhelyivel bővülne. A kadett, a junior és a felnőtt sportolók egyik felkészítő bázisa lehet. A vívósport számára a városban nagyon jók az adottságok, a vívócentrumtól nem messze uszoda van, jó szálláslehetőségek állnak rendelkezésre.” mondta Polgár Pál. Az ügyvezető igazgató azt is elmondta, a Magyar Vívószövetség örömmel vette, hogy Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár személyesen is kapacitálja a központ létrehozását. Végül azt is megemlítette, hogy július elején minden eldőlhet, amikor is összeülnek a kormány illetékesei, hogy megtárgyalják a vásárhelyi vívócentrum jövőjét. A vívás az egyik legrégebbi hagyományokkal rendelkező sportág Hódmezővásárhelyen, 1888 óta meghatározó szerepet tölt be a város életében. Számos kiemelkedő sportoló pályafutása indult a városból, közülük

Juhász Katalin

és

Gyuricza József

olimpiai érmet nyertek, de olyan vívómestereket is adott Hódmezővásárhely az országnak, mint

Banga Sámuel

és

Belovai Péter

. 1965-től

Kormány Lajos

vívóedző keze alatt új generáció nőtt fel. Tanítványa,

Magyary Ágnes

, a hódmezővásárhelyi Csomorkány Sport Egyesület életre hívója azóta is az utánpótlás nevelés úttörője: kidolgozta a vívás oktatás beépítését a – 2005-ben hazánkban elsőként Hódmezővásárhelyen elindult – mindennapos testnevelés programba, amelynek keretében ma már 700 kisdiák lehet részese a sportnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.