Közélet

Nemzetközi nyári tábor indul középiskolásoknak

Nemzetközi nyári tábor indul középiskolásoknak

2013. május 17., péntek
Nemzetközi nyári tábor indul középiskolásoknak
S4Y_kép

Júniusban és júliusban is megtartják a Summer for Youth nemzetközi nyári tábort középiskolások számára, melyet külföldi egyetemisták tartanak, ezáltal a résztvevők barátokat szerezhetnek a világ számos pontjáról.

Ez alatt a két hét alatt a diákok angol nyelvtudásukat fejleszthetik azáltal, hogy részt vesznek a foglalkozásokon, hiszen azok mind angol nyelvűek. Az idei tábor témája a vállalkozó szellem ezért a kommunikációs és prezentációs készség fejlődése, emellett a csapatmunkát is megtapasztalják, valamint szó esik majd a karriertervezésről és önismeretről is. Mindezek mellett szórakoztató formában ismerhetnek meg egy másik kultúrát.

A tábor két turnusból áll:

június 17-28. - Juhász Gyula Pedagógiai Kar július 8-19. - Gazdaságtudományi Kar A programok minden nap körülbelül 10:00-17:00 óráig fognak tartani. A tábor részvételi díja 16.000 Ft, amennyiben egyszerre többen jelentkeznek, kedvezményesen vehetnek részt a táborban. 3 ember esetén fejenként 2.000 Ft, 4 ember esetén pedig 4.000 Ft kedvezménnyel. Az ár tartalmazza az ebédet minden napra és az egész napos felügyeletet.

A jelentkezés határideje:

2013. május 26.

Részletek:

szeged.aiesec.hu

Török Emese 30/834-1183 emese.torok@aiesec.net

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.