Közélet

Lefaragták 600 millióval Szeged kötbérigényét villamos-ügyben (FRISSÍTVE)

Lefaragták 600 millióval Szeged kötbérigényét villamos-ügyben (FRISSÍTVE)

2013. május 10., péntek
Lefaragták 600 millióval Szeged kötbérigényét villamos-ügyben (FRISSÍTVE)
boldogasszonysgt2

Szegednek 760 millió helyett 136 millió forintot ítélt meg a megyei bíróság az 1-es villamosvonal felújításának csúszása miatt. Az önkormányzat fellebbez.

Az 1-es villamosvonal felújítása 2009. augusztus 25-én kezdődött két szakaszon 4,9 milliárd forint értékben, a Boldogasszony és a Kossuth Lajos sugárúton. A Boldogasszony sugárút az eredeti, november 15-i határidőhöz képest 2010 márciusában készült el, a villamosforgalom május 9-én indulhatott újra. Ennek a résznek a 74 napos csúszása miatt rekordösszegű, 740 millió forintos kötbér halmozódott fel. Mivel a kivitelező A-SZ-E Konzorcium a kötbér tényét és a mértékét is vitatta, a város beperelte a cégtársulás tagjait, az A-Híd Építő Zrt.-t, a Szeviép Zrt. helyett – felszámolása miatt – a felszámoló irodát és az EuroAszfalt Kft.-t. A kötbérper 2010. júliusában kezdődött, a követelés értéke miatt első fokon a megyei bíróságon, az ítélethozatalig egészen most 2013. május 10-ig kellett várni. Az első fokon eljáró bíróság 34 napos kötbérigényt fogadott el jogosnak, ráadásul a napi 10 milliós kötbérmértéket is csökkentette. A bírói a konzorcium három indoklásából kettőt elfogadott. E szerint 2009 novemberében előre nem látható, tervben nem szereplő plusz munkák lettek elrendelve, utána pedig az időjárási körülmények nem tették lehetővé az érdemi munkavégzést. A bíró elmondta azt is, hogy a kötbért azért csökkentette, mert nem okozott jelentős kárt Szegednek a csúszás, hiszen a többi szakasz sem készült el, így a villamosközlekedés megindítását ez a késedelem nem befolyásolta.

Fellebbez a szegedi önkormányzat

Fellebbez a szegedi önkormányzat az 1-es villamosvonal csúszása miatt indított kötbérperben - tájékoztatta Faludi Csaba, a várost képviselő ügyvéd az MTI-t. Az ügyvéd elmondta, az elsőfokú ítélet szerint az önkormányzatnak megvan a jogalapja a kötbérkövetelésre. A város azonban a megítélt összeget vitatja, s nem tartja jogosnak a bírói döntést, amely a kötbér napi mértékét tízmillióról négymillió forintra mérsékelte - tette hozzá Faludi Csaba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.