Közélet

Látletet: Híja haza – Makkai Béla új kötete + FOTÓK

Látletet: Híja haza – Makkai Béla új kötete + FOTÓK

2013. május 7., kedd
Látletet: Híja haza – Makkai Béla új kötete + FOTÓK
makkai_bela_konyvbemutato01_gs

A Makkai Béla könyvének címe, Híja haza számos asszociciót felvet, gondolhatunk a Trianon után térben beszűkült hazára, de önbizalomhiányos nemzetünkre is.

A tavalyi év végén megjelent kötetet hétfőn a KDNP-székházban mutatták be.

Makkai Béla

a Károli Gáspár Református Egyetem Történettudományi Intézetének munkatársa, az Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék vezetője, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap publicistája. Kutatási területe a határon túli magyarság, a horvátországi, szerbiai, illetve óromániai magyarsággal foglalkozott, illetve a környező népek magyarságképével a 19-20. században. A Híja haza című, tavaly év végén megjelent kötetben történeti esszéi és tanulmányai kaptak helyet. Értekezik többek között a magyarság 1940-es évekbeli sorsáról Jugoszlávia területén, a 20. századi romániai sajtó magyarságképéről, illetve publicisztikáiból egy csokornyit válogatott össze a kötetbe, melyek aktuális eseményekre való reflexiók a kettős állampolgárságról való népszavazástól a közelmúltbeli alkotmányjogi változásokig. A tanulmányokon, esszéken és publicisztikákon egy határozott, konzervatív történelemszemlélet és ideológiai alapállás vonul végig – jellemezte a kötetet Mikós Péter történész.

Lélekben is szűkösen

Makkai Béla portálunknak elmondta, a Híja haza cím több gondolatot is magában sűrít. Eszünkbe juttatja a trianoni helyzetet, vagyis, hogy térben beszűkült a haza. A másik, ami ennél is nagyobb baj, hogy lélekben is beszűkültek a magyarok, ami nem feltétlenül csak azt jelenti, hogy nem vagyunk tisztában a saját értékeinkkel vagy helyzetünkkel, hanem hogy mindenfajta értelemben az önbizalmunkat is elvesztettük – véli a szerző. „A történelmi trauma következménye, hogy nem is hiszünk abban, hogy kollektíve ki tudunk ebből jönni. Miközben amúgyis atomizálódik a világ, és a globalizmus mindenkit lenyel és a nemzetből is masszát csinál, azt nem fogjuk föl, hogy vannak olyan közös érdekek, amiket közös erőfeszítéssel sikeresen el lehetne érni – persze küzdelmek árán. Ezt a fajta kollektív közös érdeket szeretettem volna a negatív oldaláról is, néha pedig kicsit fellengzősen a pozitív célok kitűzésével felmutatni” – magyarázta Makkai Béla.

Hazatudat

Híja haza – van, akinek egyáltalán nincs hazatudata, semmilyen értelemben: sem otthona, sem családja – folytatta a történész. Az ország 41 százaléka magányosan él. Ebben az identitásvesztésben, a közös érdek felismerésének képtelenségében látletetnek készült ez a kötet, amelyben éppúgy van aktuálpolitikai problémafelvetés, mint ahogy visszatekintő elmélkedés, például Klebelsberg korai időszakára. Fiatal miniszterelnökségi titkár korában nemzetstratégiával foglalkozott és kiváló eredményeket értek el a peremmagyarság gondozásában – emlékeztetett a szerző. Ezt a történelmi ívet is be szeretné mutatni a kötet.

Az idő híja

„Először elveszítettük a peremmagyarokat, a bukovinaiakat, az óromániaiakat, a boszniaiakat, a szlavóniai szórványt, majd 1918-20-ban jött a nagy trauma, amikor már etnikusan magyarokkal telített területek is elvesztek a vegyeslakosságú vidékek mellett – ez a két dolog szorosan összefügg, azt mutatja, hogy valamit a politika nem mért fel, pedig egy nagyhatalmi státuszban volt ötven évünk építkezni. Ezt a munkát tulajdonképpen csak az utolsó 15 évben kezdte el a magyar kormányzat titkos keretek között hozzáértő magas szinvonalú szakértői gárda közreműködésével, jó sikerekkel, de nem hagyott a történelem elegendő időt, hogy ezt a konstruktív, sokrétű programot sikerrel végigfutassák” – fejtegette Makkai Béla. Itt nem a 30 milliós magyarság megteremtésének fellengzős, birodalmi tudatú programjáról van szó. Klebelsbergnek már huszonévesen az volt az álláspontja, hogy nem másokat kell asszimilálnunk – az már lehetetlen, hiszen ők is öntudatra ébredtek –, hanem a magunkét kell megtartani. Akkor jó szaporodási rátákkal és esetleg majdan a kivándorolt magyarok hazatelepítésével érhető el gyarapodás. A történész kiemelte: akkor tud valaki hazafias lenni, ha valóban hazájának érzi ezt a földet. Ezt pedig csak tulajdonnal lehet: a parasztnak föld, a munkásnak munka kell, az értelmiséginek kutatnia kell. „Mindenki csinálni a maga dolgát, ez egy szerves építkező folyamatot jelent, amely hosszú évtizedek alatt látható gyümölcsöket teremhet. Ez volt a klebelsbergi előképem, ennek szellemében írok olykor a kultúráról, máskor közéletről vagy történelemről” – összegzett Makkai Béla.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.