Sport

Labdarúgás: egygólos UTC-vereség Csanádpalotán

Labdarúgás: egygólos UTC-vereség Csanádpalotán

2013. május 18., szombat
Labdarúgás: egygólos UTC-vereség Csanádpalotán
UTC_Csongrad_MJ_16

Nem túl magas színvonalú mérkőzésen sovány vereséget szenvedett az UTC a bajnokságra törő Csanádpalota otthonában.

Pálfy Zoltán

együttese jó előjellel várhatta a Csanádpalota elleni derbit, hiszen a Kertész utcaiak legutóbb szombati vendégeik egyik vetélytársát, a Kiskundorozsmát győzték le bravúrral 3-2-re, előtte pedig Mindszenten arattak 4-1-es diadalt, két nagy lépést megtéve a kieső zónából való feljebb kapaszkodás során. A román légiósok hadával kiálló vendégek hatalmas versenyben vannak a bajnoki címért, pontban már az éllovas Algyőt is beérték, miután két hete egyik közvetlen riválisukat, a Tápét verték vitatott körülmények között, majd azután legutóbb Kisteleken játszottak egy gólzáporos döntetlent. Esélyeshez és a tabellán elfoglalt pozíciójához méltó módon a Csanádpalota irányított az első félidőben, míg az újszegediek kontrákra játszva igyekeztek veszélyeztetni

Rafael Burian

kapus portáját. A legnagyobb helyzetet is az UTC hagyta ki, amikor

Szűcs József

passzával remek ütemben lépett ki

Dürgő Péter

, ám a kapusra vezetett labdáját a hálóőr kiváló ütemben kitörve lopta le lábáról. Aztán az első félóra végén a vendégek öt és felesén belüli kavarodás után

Flavius-Florin Pavel

talált be

Tombácz Róbert

kapujába. A folytatásban elmaradoztak a nagy helyzetek, s mezőnyjátékkal telt a meccs a szünetig. Fordulás után a Kertész utcaiak váltak kezdeményezőbbé, az egyenlítésért hajtottak Pálfy Zoltán legényei, miközben a Palota visszaállt, igyekezvén őrizni soványka előnyét, s idővel némi fáradtság is érzékelhető volt a hazaiakon. A meccs ziccerét, a száz százalékos egyenlítési lehetőséget ismét Dürgő hagyta ki a 65. percben, amikor

Joó György

beadása után az öt és felesről bombasztikus erejű lövést eresztett meg a kapura, ám Burian elképesztő reflexmozdulattal hárított, a kipattanót pedig a támadó közelről fölé vágta az üres kapunak. A hátralévő időre érezhetően elfáradt mindkét capat, leült a meccs, az eredmény már nem is változott. A folytatást illetően a Csanádpalota újabb kemény meccsre számíthat az FK 1899 Szeged otthonában május 25-én, szombaton 19 órától, míg az UTC ugyanaznap 17 órától hazai környezetben kötelező győzelemre készülhet a kieső Röszke ellen.

Labdarúgó megyei I. osztály 27. forduló:

Csanádpalota FC - Ujszegedi TC 1-0 (1-0)

Csanádpalota, 100 néző. Vezette: Cseh (Bánáthy, Nyakas)

Csanádpalota:

Burian - Piue, Tambor, Veréb, Pavel, Corbu, Vladan, Halász, Luculescu, Gabor (Szellelki), Erdélyi.

Megbízott játékos-edző:

Szellelki Ferenc.

UTC:

Tombácz R. - Tombácz G., Bilics, Szántó, Balogh (Dobi), Lázár, Szűcs, Gajdacsi, Dürgő, Péczeli, Joó.

Vezetőedző:

Pálfy Zoltán.

Gól:

Pavel. Szellelki Ferenc:

"Újabb fontos győzelmet aratva gyűjtöttük be a számunkra kötelező három pontot."

Pálfy Zoltán:

"A mérkőzés hűen tükrözi egész évi sutaságunkat..."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.