Sport

Kosárlabda: a bedobó trió győzelemre vezette a Kosársulit

Kosárlabda: a bedobó trió győzelemre vezette a Kosársulit

2013. május 7., kedd
Kosárlabda: a bedobó trió győzelemre vezette a Kosársulit

A jó időnek és a ballagásnak köszönhetően a megszokottnál kevesebb néző előtt őrizte meg január 11. óta tartó hazai veretlenségét a Kosársuli. Az esélytelenebb vendégek 12 pontos előnyt szereztek az első 8 percben, de azután elsősorban - a végig bedobóként játszó 20 éves - Marko Marinkovic remek játékával és ponterősségével fordított, és magabiztosan nyert a vásárhelyi csapat.

Nyilas

ugyan játékra jelentkezett, de

Schéda

betegsége és

Szilágyi

sérülése miatt ezúttal sem tudott teljes csapattal kiállni a Kosársuli. Egy meglepő és egy megszokott dologgal indult a találkozó. A meglepő az volt, hogy 14 meccs után először nem került be a kezdőcsapatba

Marko Marinkovic

- aki a hét elején megbeszélte

Elek András

edzővel, hogy ő nem center, bedobóként viszont a

Czibere, Vas

duóé az elsőbbség. A megszokott pedig az volt, hogy teljesen érthetetlen módon ezúttal is sorra maradtak ki a vásárhelyi dobások. A vendégek ugyan szereztek néhány szerencsés kosarat is, de a hazaiak nem találtak be. A 4. percben

Dani

triplájával tört meg a jég, majd a becserélt Marinkovic két tempója következett, de így is 7-19 állt a táblán. A negyed végén Vas kosaraival sikerült kicsit szépíteni: 13-19. A második negyed elején Nyilas és Vas bevágott két triplát, de az ex-vásárhelyi

Deák Attila

sem tétlenkedett (19-26). A Vas, Marinkovic bedobópáros végre megtalálta a pécsi zóna ellenszerét, így a játékrész közepére sikerült egyenlíteni (30-30).

Mócsai

remek védekezése,

Vejinovic

lendületes irányítása mellett Dani és Czibere tripláival szépen növögetett az előny. Sokat jelentett a nagy melegben, hogy a Vásárhely folyamatosan cserélve jóval frissebb volt a vendégeknél. A szünetben 45-39-es Kosársuli előnyt mutatott az eredményjelző. Félidő után Vas és Marinkovic foghatatlan volt, javult a hazai védekezés is, így gyorsan tíz pontra nőtt az előny (56-46). Elég volt azonban néhány könnyelmű támadásbefejezés, a gyengébb játékosállományú, de remekül küzdő vendégek ismét felzárkóztak (61-56). A negyed utolsó két percében kitűnő védekezéssel és szinte hibátlan támadásokkal eldőlni látszott a meccs: 68-57. Az utolsó játékrész eleje Cziberéé volt, aki öt perc alatt dobott három triplát meg két duplát, ezzel 83-65-re, majd 87-72-re nőtt a kék-sárgák előnye. A pécsiek Deák vezetésével továbbra is küzdöttek, de most már csak a szimpatikus vesztes cím juthatott nekik. Az utolsó három percben még Marinkovic szerzett három labdát, és dobott zsinórban 8 pontot - ezzel a mérkőzés legjobbja lett (30 pont, 36 VAL érték).

Férfi kosárlabda NB I/B, rájátszás a 9-20. helyért:

EnterHód Vásárhelyi KS - PTE-Pécsi EAC 95-79 (13-19, 32-20, 23-18, 27-22)

Hódtói Sportcsarnok, 350 néző. Vezette: Vétek, Radnóti, Kovács N.

Kosársuli:

Dani 8/6, Czibere 17/12, VAS 19/9, MÓCSAI 6, Kukla 1.

Csere:

MARINKOVIC 30, VEJINOVICS 2, Utasi 4, Nyilas 7/3, Czuprák 1, Grezsa.

Pécs:

Koller 13/6, dr.Deák 30/12, Szabó R. 18, Sipos 10, Pöttendi. Csere: Ignácz 6, Boldizsár 2, Tamás M., Baluka. Elek András:

"Nehezen indult a meccs, de azután belelendültünk. A büntetőzésünk ezúttal is pontatlan volt, de a 10 dobott tripla dicséretes. Az irányítóink végre jók voltak, a Czibere, Marinkovic, Vas bedobótrió 66 pontja magáért beszél. Gratulálok az egész csapatnak, ismét jó hétvégét szereztek a nézőknek és nekem is."

A 8. forduló további eredményei:

Veszprémi Egyetem - Mezőberényi KK 98-68, Óbudai Kaszások - Soproni MAFC-NYME 69-77, Debreceni EAC - Győr- SZOL Széchenyi Egyetem 90-96, Nagykőrösi SKE - Bp. Honvéd 83-103. Az MKB Euroleasing Vasas - Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix KK mérkőzést május 9.-én játszák. A 2. fordulóból elhalasztott találkozón: Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix KK - MKB Euroleasing Vasas 102-96. A bajnokság állása: 9. Győr-SZOL Széchenyi Egyetem 26 17 9 0,83 10. Bp. Honvéd 26 16 10 0,81 11. EnterHód Vásárhelyi KS 26 13 13 0,75 12. Veszprémi Egyetem 26 13 13 0,75 13. Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix KK 26 12 14 0,73 14. Óbudai Kaszások 26 10 16 0,69 15. Nagykőrösi SKE 26 8 18 0,65 16. Soproni MAFC-NYME 27 8 19 0,65 17. Debreceni EAC 24 7 17 0,65 18. MKB Euroleasing Vasas 23 5 18 0,61 19. PTE-Pécsi EAC 25 5 20 0,60 20. Mezőberényi KK 25 3 22 0,56

A 9. forduló párosítása:

Nagykőrösi SKE - Veszprémi Egyetem (05.10), PTE-Pécsi EAC - Óbudai Kaszások (05.11), Bp. Honvéd - Debreceni EAC (05.11), MKB Euroleasing Vasas - EnterHód Vásárhelyi KS (05.21 kedd 19.30), Mezőberényi KK - Győr-SZOL Széchenyi Egyetem (05.31). A fordulóból korábban játszották: Soproni MAFC-NYME - Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix KK 63-73.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.