Egyetem

Kezdődnek az érettségik: több mint 21 ezer maturandusz Csongrád megyében

Kezdődnek az érettségik: több mint 21 ezer maturandusz Csongrád megyében

2013. május 3., péntek
Kezdődnek az érettségik: több mint 21 ezer maturandusz Csongrád megyében
erettsegi07_gs

Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom, valamint a nemzetiségi nyelv írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2012/2013-as tanév tavaszi érettségi vizsgaidőszaka.

Az idei érettségiszezon során több mint 133 ezren tesznek legalább egy tárgyból valamilyen érettségi vizsgát. Egyben az előttünk álló hétvégén a ballagások is lezajlanak. Május 3. és június 28. között a középiskolákban, a húsz kormányhivatal szervezésében, 1225 vizsgahelyszínen zajlanak majd az érettségi vizsgák. Az érettségizők közül 84 588 végzős középiskolás az, aki ebben a vizsgaidőszakban tesz úgynevezett rendes érettségit, ám a vizsgarendszer lehetőségeinek köszönhetően összesen 133 225-en érettségiznek valamelyik tárgyból, ugyanis lehetőség van például egy-egy tárgyból korábban, a rendes érettségi előtt vagy akár évekkel később, ismételten vizsgázni.

Május végéig tartanak az írásbelik

Május 6-án lehet középszintű érettségi írásbeli vizsgát tenni magyar nyelv és irodalomból, 7-én matematikából, 8-án történelemből, 9-én angolból, május 10-én németből, 13-án latinból és héberből, 14-én biológiából, 15-én kémiából és földrajzból, 16-án fizikából és rajzból, 17-én spanyolból, 21-én pedig informatikából.

Pósfai Péter

, az Oktatási Hivatal (OH) közoktatási elnökhelyettese azt közölte, hogy a vizsgák 3526 érettségi vizsgabizottság előtt zajlanak majd. Az írásbeli vizsgák május 27-éig tartanak. Az emelt szintű szóbeli vizsgák június 6. és 13., a középszintű szóbeli vizsgák pedig június 17. és 28. között zajlanak. A diákok mindösszesen 452 250 vizsgát tesznek le, ebből 413 450 középszintű, a többi 38 800 emelt szintű vizsga. Az emelt szintű vizsgák száma tavalyhoz képest 5 százalékkal nőtt - mondta. Kitért arra is, hogy - már harmadik éve - emelt szintű vizsga csak azokból a tárgyakból tehető, amelyek a felsőoktatási felvételi eljárás során érettségi pontot adó tárgyként figyelembe vehetők. A mostani vizsgaidőszakban a diákok élhetnek a hét vizsgafajta mindegyikével, így a rendes, az előrehozott, a szintemelő, a kiegészítő, az ismétlő, a pótló és a javító érettségi letételével is. A vizsgafajták közül természetesen a legtöbb - 388 582, az összes vizsga 86 százaléka - rendes érettségi vizsga.

Eddig zökkenőmentes

Pósfai Péter elmondta azt is, hogy a vizsgaszervezés a 2005 őszén bevezetett, azóta eredményesen működő szakmai és biztonsági eljárásrend szerint zökkenőmentesen folyt. Változás ugyanakkor az első hat évhez képest, hogy az OH megszűnt regionális igazgatóságainak korábbi feladatait a vizsgák helyi szervezésében 2011 óta a megyei, fővárosi kormányhivatalok látják el, és ebben az évben már a járási hivatalok is szerepet kaptak ebben: ott őrzik, majd adják ki például a feladatlapokat. Közölte: az érettségi vizsga szabályai, követelményei nem változtak az előző, 2012 őszi időszakhoz képest. Újdonság, hogy most először lehet emelt szinten érettségizni a katonai alapismeretek vizsgatárgyból, amellyel 13 diák élt. Az előző évek vizsgaidőszakainak eredményei azt igazolják, hogy a kétszintű vizsgarendszer a vizsgakövetelmények és vizsgafeladatok pontos tartalmi és formai szabályozása, valamint a szakmai előkészítésben alkalmazott eljárásai révén képes arra, hogy vizsgaidőszakról vizsgaidőszakra gyakorlatilag azonos követelményeket támasszon az egyes vizsgatárgyakból az érettségizőkkel szemben - hangoztatta az OH elnökhelyettese.

235-tel több emeltszintű vizsga a megyében

Csongrád megyében összesen 21 275 diák tesz idén május-júniusban érettségit, ebből 19 293-an közép-, 1982-en emeltszinten - áll a Csongrád Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának kimutatásában. A legtöbb maturanduszt Szeged számlálja a maga 11 445 közép- és 1552 emelt szinten vizsgázójával. A középszinten magyar nyelv és irodalomból a megyében 3919-en, matematikából 3958-an, történelemből 3807-en, angol nyelvből 2976-an, németből pedig 547-en érettségiznek. Kiugró még a biológia, amit 488-an, a földrajz, amit 889-en, valamint az informatika, amit 1011-en kívánnak középszinten abszolválni. A megyében emelt szinten érettségizők száma tavalyhoz képest jelentős emelkedést mutat, 1 747-ről 1982-re. Az emelt szintű vizsgatárgyaknál szinte mindenhol növekedés tapasztalható. Vezet az angol nyelv a maga 373 diákjával (2012-ben 306), népszerűnek tűnik a biológia 361 jelentkezővel (2012: 338), nagyot javított a kémia (a tavalyi 109-ről 238-ra!). Magyar nyelv és irodalomból 103, matematikából 160, történelemből 217 vizsgázó várható (egyébként egyedül ez utóbbi "rontott", tavaly még 227-en érettségiztek történelemből emelt szinten.)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.