Közélet

Kenderesen helyezték örök nyugalomra özvegy Horthy Istvánnét

Kenderesen helyezték örök nyugalomra özvegy Horthy Istvánnét

2013. május 2., csütörtök
Kenderesen helyezték örök nyugalomra özvegy Horthy Istvánnét

A szerdán Budapesten tartott gyászünnepség után csütörtökön Kenderesen örök nyugalomra helyezték az Angliában elhunyt özvegy Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilonát.

A kenderesi Horthy-ligetben tartott gyászünnepségen

Lezsák Sándor

, az Országgyűlés alelnöke úgy fogalmazott, hogy Horthy Istvánné még a trianoni "országszabdalás" előtt született, és április 18-án, életének 96. évében rendkívül békésen hagyta el a földi világot. Hangsúlyozta:

Horthy Istvánné

életét végigkísérte a hűség hazája és a Horthy család iránt. Miután 24 esztendősen megözvegyült, érett, megbízható személyiségként vállalt cselekvő részt Horthy Miklós kormányzó mellett a második világháborús zsidómentésből és kiugrási kísérletből - mondta. Becsület és kötelesség című, 2001-ben bemutatott könyve a koronatanú objektív emlékirata - fogalmazott Lezsák Sándor a szertartáson. Kiemelte: tisztelet, nagyrabecsülés és köszönet illeti mindazokat, akik dokumentálták gróf Edelsheim Gyulai Ilona életét és visszaemlékezéseit és azokat is, akik az elmúlt évtizedek fenyegetettsége és hazugságai ellenére megőrizték és őrzik ma is a Horthy család emlékét. Az Országgyűlés alelnöke bejelentette: Horthy Istvánnénak is köszönhető, hogy - remélhetőleg a közeli jövőben - emlékművet állítanak Oroszországban, Alekszejevka településen, azon a helyen, ahol Horthy István kormányzóhelyettes 1942-ben repülőgépével lezuhant és hősi halált halt.

Kocsis Sándor

, a Horthy Társaság alelnöke a búcsúztatón hangsúlyozta: Horthy Istvánné nem élt hiába. Szerény arisztokrata volt, aki nyolc nyelven beszélt és rajongott a repülésért - idézte fel. Halálával zárult le végleg a Horthy korszak, amely "a történelemhamisítók" megállapításai ellenére sikeres volt - mondta. Kocsis Sándor szólt arról is, hogy a koporsót takaró díszes nemzeti színű leplet Wittner Mária készítette és ajánlotta fel.

Pádár Lászlóné

, Kenderes független polgármestere beszédében kiemelte: Horthy Istvánné személyében az utolsó hiteles történelmi személyiség távozott, akit magával ragadó stílus és rendíthetetlen hit jellemzett. Felidézte: "Ilona asszony" a kormányzó újratemetése után évente ellátogatott a városba, amelynek 2009-ben díszpolgára lett. Ifjabb Horthy István megemlékezésében arról beszélt: örökké hálás lesz édesapjának azért, hogy édesanyját választotta. Elmondta: édesanyja mindig erős volt, és élete utolsó pillanatáig megőrizte méltóságát, hiszen mindössze két napi gyengélkedés után, három generáció jelenlétében tért meg teremtőjéhez. Úgy fogalmazott: egy csepp szomorúságot sem érez, mert tudja: édesanyja itt van velük, talán még közelebb, mint eddig. Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilona április 18-án hunyt el életének 96. évében Angliában. Özvegy Horthy Istvánnét 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki a második világháború idején kifejtett ellenállási tevékenységéért, a kiugrási politika támogatásáért, valamint a portugáliai magyarság körében végzett munkássága elismeréseként. 2001-ben mutatták be Becsület és kötelesség című könyvét, 2011-ben Budapesten az I. kerület díszpolgárává avatták.

Horthy Miklós

egykori kormányzó menyét százak kísérték utolsó útjára Kenderesen, ahol a család mauzóleumában, hozzátartozók és barátok szűk körében helyezték örök nyugalomra. A gyászszertartáson részt vett két korábbi köztársasági elnök özvegye,

Mádl Dalma

és

Antall Józsefné

, valamint

Boross Péter

egykori miniszterelnök és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter is. Özvegy Horthy Istvánnétól szerdán a budapesti Belvárosi Nagyboldogaszony-főplébánia-templomban vettek végső búcsút tisztelői. A budapesti gyászünnepségen Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke azt mondta: Horthy Istvánné élete és magatartása példázata annak a szerény, de annál állhatatosabban képviselt asszonyi áldozat- és feladatvállalásnak, amely nélkül üresebb lenne az élet és a történelem.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.