Írjon nekünk

Közélet

Járdát és parkolót avattak az Odú előtt + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

parkolo_03_gsKözel 20 éves vágya teljesült a Szél utcai Odú Fejlesztőközpont munkatársainak: Nógrádi Tibor önkormányzati képviselő és Bíró Gyula magánvállalkozó segítségével elkészült az épület előtti járda és a gépkocsi parkoló.

Évek óta meglehetősen viszontagságos állapotok uralkodtak az óvoda körül. Mezőlakiné Honti Andrea, a fejlesztőközpont gyógypedagógusa és az Odú Fejlesztő Iskolájának osztályfőnöke elmondta, korábban nagyon veszélyes volt itt megállni, mert folyamatosan jöttek a buszok, a járda meg az út közötti részt pedig esőzéskor sártenger borította. A lebetonozott területen most 30×3,5 méteres parkolót alakítottak ki. Legalább 7 autó elfér, és a súlyosan, halmozottan sérült gyerekek beszállítása is jelentősen könnyebb lett.

Télen, hóban szinte lehetetlen volt megközelíteni az épületet, a hótoló ugyanis rátolta a havat a kerítésre, a gyermekeket szállító szülők meg egyszerűen nem tudtak hol megállni az autóval. Az épület előtti terület lebetonozásában Nógrádi Tibor önkormányzati képviselő mellett a szomszéd, Bíró Gyula magánvállalkozó is segített. „Minden nap szomorúan láttam, hogyan kínlódtak a szülők a beteg gyerekeket beszállításával, s mivel nekem is 5 gyermekem van, elhatároztam, segítek. Megkerestem Nógrádi Tibor képviselő urat, s felajánlottam neki, próbáljuk meg közösen megoldani a parkolási problémát”.

Közösen kezdték el a kivitelezést, 4 nap alatt elkészült a kibetonozott plató. Húsz éve kérik az itt dolgozók az illetékeseket, szülessen valamilyen megoldás az ügyben, de rendre süket fülekre találtak. A több százezer forintos beruházás összegét Bíró – aki társadalmi munkában belesegített a betonozásba is – megelőlegezte, majd a képviselő később kiegyenlítette a számlát.

A jólelkű szomszéd, aki karácsonykor is mintegy 200 rászoruló családnak élelmiszercsomagot osztott Nógrádi Tibor segítségével, arra is ígéretet tett, hogy felvállalja az épület akadálymentesítését a beteg gyerekek részére. Ha a képviselő is besegít, közösen, ha nem, akkor Bíró úr egyedül vállalja a kivitelezést. Az intézményvezető megerősítette, ez is évek óta húzódó probléma, óriási szükség lenne az akadálymentesítésre, főleg a fürdőszobában.

Önkormányzati intézményről lévén szó, előbb a fenntartó jóváhagyását, beleegyezését kell kérniük. Az akadálymentesítés óriási segítséget jelentene nemcsak a gyerekek, de az intézményben dolgozó munkatársaknak is. „Ha meglesz az engedély, szólnak, s én egy hónapon belül megcsináltatom” – ígérte Bíró. Az iskola pedagógusai hálásan megköszönték a felajánlást.

Kommentek

Közélet

Ez is mellé ment: használhatatlan a Tünde téri mozgáskorlátozott parkoló

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

A parkolót elsősorban a nem-privilegizált autósok használják, akik ezzel körbezárják a speciális parkolóhelyet.

Tovább olvasom

Hírzóna

Magyar Falu Program: Utakat, bölcsődét, orvosi rendelőt építenének a megyében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Idén a kormány 150 milliárd forintot fordít a kistelepülések korszerűsítésére. Várhatóan két héten belül megjelennek az első pályázatok.

Tovább olvasom

Hírzóna

A kormány döntött a falusi csok szabályairól

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az országban 2031 település érintett.

Tovább olvasom

Aktuál