Bulvár

Idén is keresik a legszínesebb magyar szót

Idén is keresik a legszínesebb magyar szót

2013. május 5., vasárnap
Idén is keresik a legszínesebb magyar szót

Idén is meghirdeti a színes szavak versenyét a Fővárosi Beszédjavító Intézet és a Színes Város Csoport: a budapesti Erzsébet téren található interaktív tábla kockáiból rakhatják ki a verseny résztvevői az általuk legszínesebbnek vélt magyar szót.

A nevezőt és az általa kirakott szót ábrázoló fotókat május 9-éig lehet beküldeni a Színes Város Csoporthoz, a szavazók pedig május 16-áig voksolhatnak az interneten az általuk legszínesebbnek tartott szóra - tájékoztatta az MTI-t Flór Péter, a csoport főtitkára. Tavaly a szavazók a szabadságot értékelték a legszínesebbnek, ezt a buborék és a gyöngy szavak követték. "A szavak jelentésének színessége, hangzása vagy éppen beszédtechnikai sajátossága alapján kívánunk egyfajta szubjektív sorrendet megállapítani, és nem a legszebb szót keressük. A tavalyi eredményekből egyértelműen láttuk, hogy a nevezők megértették ezt az üzenetet" - magyarázta Mosányi Emőke, a Fővárosi Beszédjavító Intézet igazgatója. A verseny nyertese - vagy párok esetében nyertesei - hetijegyet nyerhetnek az idei Sziget Fesztiválra. Csütörtökön a helyszínen a Fővárosi Beszédjavító Intézet munkatársai óvodás gyermekekkel közreműködésével indították el a versenyt. Az intézet több mint egy évszázada a magyar nyelv és beszéd egyik legelkötelezettebb híve, a gyermeki nyelv fejlesztését és a választékos beszéd kialakítását kiemelten fontosnak tartja. Programjuk játékos gyakorlatait a kampányindító eseményen az utca embereinek is bemutatták. Mostantól három héten át csütörtökönként 16 órától a beszédtechnika alapjait felvillantó utcai nyitott órákat tartanak az intézet munkatársainak vezetésével az Erzsébet téren. A QB Projekt köztéri üzenőfalát

Varga Szilvia Marcella

és

Varga Dávid

építész saját ötlet alapján készítette el. Az interaktív tábla 2010 óta látható az Erzsébet téren, az Akvárium tetején. A tábla a Színes Város Csoport munkáinak első szakaszában valósult meg. A kockát 2010 óta többször felújították és átfestették.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.