Közélet

Főjegyző: a vásárhelyi önkormányzat törvényesen járt el

Főjegyző: a vásárhelyi önkormányzat törvényesen járt el

2013. május 8., szerda
Főjegyző: a vásárhelyi önkormányzat törvényesen járt el

A Hódmezővásárhely önkormányzata mindenben a törvényeknek és az önkormányzat vagyongazdálkodási rendeletének megfelelően járt el az egykori iskolaépület értékesítése során - közölte Korsós Ágnes címzetes főjegyző Hegedűs Lórántné jobbikos országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatójára reagálva.

A jobbik képviselője azt mondta, hogy a párt kérdésekkel és közérdekű bejelentéssel fordul a legfőbb ügyészhez a

Portik Tamás

érdekeltségébe tartozó General Média és Hódmezővásárhely önkormányzata között létrejött 2007-es adásvétel miatt.

Korsós Ágnes

közleményében úgy fogalmazott, sajnálatos, ha egy országgyűlési képviselő a munkája helyett Hódmezővásárhely lejáratásával szeretne néhány percnyi figyelemhez jutni az esti hírműsorokban, és ennek érdekében, a tények ismerete nélkül, felkészületlenül és tájékozatlanul áll a sajtó elé, nyilvánvaló hazugságokat megfogalmazva. A főjegyző leszögezte, Hódmezővásárhely önkormányzata - mindenben a törvényeknek és az önkormányzat vagyongazdálkodási rendeletének megfelelően - meghirdette az érintett, Vöröskereszt utcai, akkor már hosszú ideje üresen álló, volt iskolaépületet. A város 2007-ben értékesítette az ingatlant a Generál Média Információszolgáltató és Kommunikációs Kft.-nek. A sajtóban a Portik Tamással kapcsolatba hozható Generál Média Sales House Kft.-vel, a Generál Média Publishing Kft-vel, illetve a Galamb 4. Kft-vel az önkormányzatnak soha, semmilyen kapcsolata nem volt. A cégnyilvántartási adatok szerint a Generál Média Sales House Kft.-t 2012-ben, öt évvel, míg a Generál Média Publishing Kft.-t 2010-ben, három évvel a hódmezővásárhelyi önkormányzat és a Generál Média Információszolgáltató és Kommunikációs Kft. között, 2007-ben létrejött megállapodást követően jegyezték be. Így ezek a cégek, amelyek kapcsán a jobbikos képviselő és a sajtó Portik Tamással és alvilági köreivel megvalósuló együttműködést, és "hódmezővásárhelyi szálat" emleget az ingatlan adásvétel idején még nem is léteztek. A főjegyző hangsúlyozta sem Hódmezővásárhely önkormányzata, sem jelenlegi, vagy korábbi polgármestere nem állt soha, semmilyen közvetlen, vagy közvetett kapcsolatban Portik Tamással, vagy alvilági köreivel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.