Közélet

Csaknem százharminc rózsafajta virágzik a szegedi füvészkertben

Csaknem százharminc rózsafajta virágzik a szegedi füvészkertben

2013. május 30., csütörtök
Csaknem százharminc rózsafajta virágzik a szegedi füvészkertben
idojaras01_gs

Megkapó látványban lehet részük azoknak, akik ellátogatnak a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjébe, ahol csaknem százharminc fajta rózsa virágzik szinte egy időben.

Németh Anikó

, az intézmény igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta, akadnak rózsafajták, amelyek már teljes pompájukban megfigyelhetők, mások még csak színes bimbóikat bontogatják. A szivárvány minden színében pompázó virágok nemcsak szemet gyönyörködtetők, kellemes illatúak is. A kert központi részében kialakított rózsakert ugyan egész évben tartogat meglepetéseket, egy-egy virágos, illatozó ágyást, azonban valódi pompájában most, a tavasz utolsó, nyár első heteiben mutatkozik meg. A rózsák virágzása június végéig tart, a csúcs, az időjárás függvényében, a hónap közepére várható. Az érdeklődők az ágyások között sétálva számos, különböző növekedési formájú rózsában gyönyörködhetnek. A gyűjtemény kiválóan bemutatja a rózsa rendkívüli változatosságát: a botanikuskertben megtalálhatók a nagyméretű, illatos virágokat hozó tearózsa-hibridek, a hajtásukon több virágot bontó, hosszan virágzó floribunda- és polianthafajták, a napjainkban divatos miniatűr, valamint az átható illatú reneszánsz rózsák is. A méltán népszerű nemzetközi változatok mellett a kert egyik érdekessége a magyar nemesítésű "Árpádházi Szent Erzsébet Emléke" fajta. Újdonság a vadrózsa törzsre szemzett nemes rózsafajtákat bemutató törzses rózsa ágyás, amely a rózsakerten kívüli karéjban található. A futórózsákkal felékesített rózsakerti pavilon a forró nyári napokon kellemes, árnyas menedéket is nyújt a látogatóknak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.