Közélet

Áldozatvédelem – tudományok és szakmák közti eszmecserével + FOTÓK

Áldozatvédelem – tudományok és szakmák közti eszmecserével + FOTÓK

2013. május 31., péntek
Áldozatvédelem – tudományok és szakmák közti eszmecserével + FOTÓK
aldozatvedelem_001_gs

A szakmai párbeszéd élénkítése volt az egyik kiemelt célja annak az interdiszciplináris esetmegbeszélésnek, melyen a „Nem vagyunk egyedül” alcímű projekt partnerei, köztük a rendőrség szakemberei vettek részt.

Már a januári, első interdiszciplináris esetmegbeszélésen

döntés született arról

, a bűnmegelőzés, a szociális területen dolgozók és az áldozatvédelemmel foglalkozó szakemberek egy-egy konkrét eset kiértékelésével élénkítik a szakmai párbeszédet. Ezek az alkalmat lehetőséget biztosítanak arra is, hogy egymás álláspontját megismerjék a felek, és tisztában legyenek azzal, hogy az állami szerveknek vagy épp a civileknek milyen kompetenciái vannak. A interdiszciplináris esetmegbeszélésre meghívást kaptak a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó helyi rendőrkapitányságok bűnügyi osztályvezetői és áldozatvédelmi referensei, valamint bűnmegelőzési szakemberei. Így bekapcsolódtak a szakmai munkába többek között kisteleki, csongrádi és hódmezővásárhelyi rendőrök is.

Vas Márton Zsolt

, a Csongrád Megyei Kormányhivatal igazságügyi szolgálatának igazgatója hangsúlyozta, egy ilyen esetmegbeszélés lehetőséget nyújt arra, hogy a szakemberek ne csak a saját szerepüket és lehetőségeiket ismerjék, hanem a közös tudásanyagot összegyúrva komplex grémiumként tudjanak foglalkozni egy-egy esettel. Hozzátette, a „Nem vagyunk egyedül” alcímű projekt célja a prevenció mellett az is, hogy segítsék az áldozattá vált lakosokat. A futó projekt sikereiről számolt be

Morvai Márta

, Igazságügyi Szolgálat Áldozatvédelmi Osztályának vezetője. Az első negyedéves statisztikákból kitűnik, hogy 43%-kal emelkedett az ügyfélszámuk, s a főváros után Csongrád megyében keresik fel legtöbben problémáikkal a szolgálatot. A megyeházán tartott tanácskozáson egy olyan esetet tárgyaltak ki a szociális és gyermekvédelmi szakemberekkel közösen, melyben válóper, ahhoz kapcsolódóan három kiskorú gyermek elhelyezése, tartásdíj-elmaradás, illetve testi sértés is szerepelt. A megbeszéléslen elhangzott, úgy választották ki a konkrét esetet, hogy minél több területen dolgozó szakember napi munkájához kapcsolódjon.

aldozatvedelem_logok

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.