Bulvár

A megelőző távoltartás szigorítását javasolja az OBH

A megelőző távoltartás szigorítását javasolja az OBH

2013. május 28., kedd
A megelőző távoltartás szigorítását javasolja az OBH

A családon belüli erőszakkal összefüggő úgynevezett megelőző távoltartás szabályainak szigorítását, az eljárások hatékonyabbá tételét javasolja az Országos Bírósági Hivatal (OBH) - mondta Stummer Attila, a hivatal osztályvezetője az MTI-nek.

A távoltartásnak két formája létezik, az egyiket már folyamatban lévő büntetőügyekben az áldozat védelme érdekében kényszerintézkedésként rendelheti el a büntetőbíróság, a másik – megelőző távoltartásnak nevezett – jogintézményt polgári nemperes eljárásban alkalmazhatják a családjogi bírák. Ez utóbbival kapcsolatban a napokban juttatta el javaslatait az OBH a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz, amely majd benyújthatja a parlamentnek – mondta a szakember. A megelőző távoltartás intézménye 2009 ősze óta létezik a magyar jogrendszerben, részben rendőrségi észlelés alapján, részben kérelemre indulhatnak ilyen eljárások. A rendőri kezdeményezések száma az elmúlt három esztendő alatt évi több mint 400-ról 300 alá csökkent, a kérelemre indult eljárások száma viszont enyhén emelkedett, 1900-ról 2000 fölé. Ezeknek az ügyeknek Budapesten hozzávetőleg a felében a bírák el is rendelik a távoltartást, ahol nem, ott pedig sok esetben a volt élettárs a kérelmező, akire jelenleg még nem terjed ki a törvényi védelem – mondta az OBH osztályvezetője. Az OBH megítélése szerint részben nemzetközi tapasztalatok, részben a hazai joggyakorlat tanulságai alapján indokolt a jogintézmény egyes szabályainak módosítása, hatékonyságának javítása. A büntetőügyekben alkalmazott távoltartáshoz hasonlóan a megelőző távoltartásnál is indokolt a védett személyek körének kiterjesztése a volt élettársakra. Továbbá a hivatal javasolja a távoltartás időtartamának a nemzetközi sztenderdekhez igazítását, a jelenlegi 30 napról 60, indokolt esetben – például ha súlyos, sűrűn ismétlődő bántalmazásról van szó – akár 90 napra emelését, valamint az eljárás gyorsítása érdekében néhány, a bírói gyakorlatban az elmúlt évek során kialakult és rögzült megoldás kodifikálását – ismertette

Stummer Attila

. Megelőző távoltartás elrendelésére jobbára akkor van lehetőség, ha megalapozottan lehet tartani attól, hogy élet, testi-lelki egészség, emberi méltóság, szexuális önrendelkezés kerülhet veszélybe. A távoltartást elrendelő bírónak tehát tényállást kell megállapítania, amihez szükség lehet meghallgatásokra, okirati bizonyítékok – például látlelet, rendőri jelentés – beszerzésére, és meg kell kísérelnie meghallgatni a másik felet is. Ugyanakkor az eljárásnak minél gyorsabban eredményre kell vezetnie, hogy az ellehetetlenült élethelyzetekben legalább az átmeneti megoldás hamar megszülessen. Erre a jelenlegi bírósági ügymenet nem mindenben alkalmas – mondta. Ennek jegyében a javaslat tartalmazza, hogy a rendőri kezdeményezésre indult ügyekben három nap, a kérelemre indult ügyekben három munkanap alatt meghozandó első fokú bírói döntés fellebbezésre tekintet nélkül, nem jogerősen is végrehajtható legyen. A rövid határidők betartása érdekében többek között szükség van a kézbesítés szabályainak módosítására, ezért a már kialakult gyakorlatnak megfelelően a szabályozási javaslatban szerepel, hogy rendőrjárőr adja át a feltételezett bántalmazó személyes meghallgatására vonatkozó idézést, majd pedig az első fokú határozatot az érintettnek – ismertette Stummer Attila. Elmondta azt is: ezekben az ügyekben jó munkakapcsolat alakult ki a családjogi bírák és a rendőrség között, ami nagyban hozzájárul az eljárások eredményességéhez. Hozzátette: a rövid határidők az eljárás egészére jellemzőek lesznek, a fellebbezésre és a másodfokú eljárásra szintén három-három napot adna a javaslat. Elmondta az is, hogy távoltartás esetén a feltételezett bántalmazót akár saját tulajdonából is kitilthatja a bíró, ugyanakkor a nemzetközi gyakorlatban ilyenkor a távoltartásra kötelezett ideiglenes elhelyezését az állam segíti, erre azonban Magyarországon egyelőre kevéssé van lehetőség. Stummer Attila megjegyezte: a távoltartás magyar bírói gyakorlata szigorú, de lelkiismeretes, a bírák igyekeznek a lehetőségekhez képest körültekintően eljárni és minden körülményt gondosan mérlegelni. A nemzetközi példák arra is figyelmeztetnek, hogy a legjobb szabályozás sem ér semmit következetes végrehajtás nélkül. A bírói döntéseknek érvényt kell szerezni, betartatásukat ezekben az ügyekben is szigorúan ellenőrizni kell – mondta az OBH osztályvezetője

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.