Kultúra

39 indulóval startol az Eurovíziós Dalfesztivál

39 indulóval startol az Eurovíziós Dalfesztivál

2013. május 11., szombat
39 indulóval startol az Eurovíziós Dalfesztivál

Minden készen áll az Eurovíziós Dalfesztiválra, amelyet immár 58. alkalommal rendeznek meg Malmőben. A két elődöntő kedden és csütörtökön lesz, 18-án, szombaton pedig a döntő. A 39 induló között szereplő ByeAlex (Márta Alex) a második elődöntőben lép színpadra Kedvesem című dalával.

Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett versenyt idén azért tartják svéd városban, mert tavaly Bakuban egy svéd énekesnő, Loreen nyert Euphoria című dalával. Az M1 és a Duna World élőben közvetíti a helyszínről a versenyt. Ezúttal a tavalyinál hárommal kevesebb ország indul: Bosznia-Hercegovina, Portugália és Szlovákia pénzügyi nehézségek miatt marad távol, Törökország a szavazási és kiemelési rendszerrel volt elégedetlen. Örményország viszont, amely tavaly vélhetően a házigazda országgal, Azerbajdzsánnal fennálló politikai konfliktusa miatt lépett vissza, ismét indul. Svédország győzelmi esélyei a tavalyi győzelem után idén nyilván kisebbek, de a 2012-es győztes dal egyik alkotója,

Thomas G:son (Gustafsson)

ismét a fedélzeten: ő a társszerzője az idei grúz induló,

Nodi Tatisvili

és

Sophie Gelovani

duója előadásában elhangzó Waterfall című dalnak. A 45 éves G:son régi eurovíziós: 2001 óta ez a hatodik alkalom, hogy számot írt a versenyre valamelyik énekesnek. A Moldova képviseletében tavaly színpadra lépett

Pasha Parfeny

idén szerzőként szerepel, országa dalát

Aliona Moon

énekli el. A tavalyi bronzérmes szerb

Zeljko Joksimovic

jól bevált szövegírója,

Marina Tucakovic

idén a Moje 3 lánytrió versenydalához írt szöveget. A mostani legidősebb induló egyben abszolút rekordot dönt: a svájci Üdvhadsereg hattagú zenekarával, a Takasával Malmőben színpadra lépő és bőgőn játszó

Emil Ramsauer

95 évesen minden idők legkorosabb eurovíziós versenyzője lesz. Az eddigi rekordot az Egyesült Királyság képviseletében tavaly induló, a bakui verseny idején 76 éves

Engelbert Humperdinck

tartotta, nem számítva a szintén tavalyi orosz-udmurt nagymamák, a Buranovszkije Babuski egyik tagját,

Natalja Pugacsovát,

aki a rendelkezésre álló adatok szerint 76-77 éves volt Bakuban. Az idei legfiatalabb az Ausztriát képviselő

Natália Kelly,

aki decemberben lesz 19 éves. A már említett visszatérők (G:son, Parfeny, Tucakovic) mellett egyetlen olyan előadó lesz, aki már énekelt az eurovíziós versenyen: a Bulgáriát képviselő

Elica Todorova

és

Sztojan Jankulov

2007-ben indult együtt, és a Voda (Water) című dallal országuk eddigi legjobb szereplését produkálták, 5. helyen végeztek. Az első Eurovíziós Dalfesztivált 1956-ban Luganóban a svájci

Lys Assia

nyerte Refrain című dalával. Mindössze Németország mondhatja el, hogy az eddigi valamennyi versenyen ott volt. A legtöbb győzelem az íreké (hét, ebből három - 1992-1994 - zsinórban), ötször nyertek a franciák, a luxemburgiak, a britek és a svédek, a britek emellett tizenötször (!) lettek másodikak. Eddig 26 ország győzött Eurovíziós Dalfesztiválon, a 26. a 2011-es nyertes, tavalyi rendező Azerbajdzsán, amely eddigi öt indulásából mindig a legjobb tízben végzett. A dalfesztivál eddigi győztesei között számos akkori vagy későbbi világsztár volt, köztük az olasz

Gigliola Cinquetti

(1964), a luxemburgi

France Gall

(1965), az osztrák

Udo Jürgens

(1966), a brit

Lulu

(1969), a svéd ABBA (1974), az ír

Johnny Logan

(1980, 1987, plusz 1992-ben szerzőként is nyert), svájci színekben a kanadai

Céline Dion

(1988), az olasz

Toto Cutugno

(1990) vagy a brit Katrina and the Waves (1997). Az idei indulók között is legalább két világsztár akad: a britek indulója, a 61 éves

Bonnie Tyler

a nyolcvanas években volt a poplisták állandó szereplője olyan slágerekkel, mint a Total Eclipse of the Heart vagy a Holding Out For a Hero. A német induló, a Cascada eddigi négy albuma világszerte több mint 5 millió példányban kelt el, digitális letöltéseik száma a becslések szerint eléri a 15 milliót. Az idei 39-es mezőnyben a legtöbben angolul énekelnek, (nem angol) nemzeti nyelvet választott dala előadására az észt Birgit, a horvát Klapa s Mora, a montenegrói Who See, a moldovai Alliona Moon, a ciprusi Deszpina Olimpiu, a szerb Moje 3, a San Marinó-i Valentina Monetta és a bolgár duó, az izlandi Eythor Ingi, a görög Koza Mosztra és Agaton Jakovidisz, az izraeli Moran Mazur, az albán Adrian Lulgjuraj és Bledar Sejko, a francia Amandine Bourgeois, az olasz Marco Mengoni, a spanyol ESDM és Magyarország képviseletében ByeAlex. A verseny házigazdája mindig az előző évi győztes ország, Svédország így most ötödször rendezhet Eurovíziós Dalfesztivált. 1975-ben Stockholmban (előző évben az ABBA győzött a Waterloo-val), 1985-ben Göteborgban (1984-ben a Herreys győzött), 1992-ben Malmőben (Carola előző évi római sikere miatt) volt a verseny, 2000-ben ismét Stockholm vállalta a rendezést (1999-ben Jeruzsálemben Charlotte Nilsson nyert), most pedig Loreen tavalyi bakui sikere után került Malmőbe a helyszín. A legtöbb néző a helyszínen 2001-ben Koppenhágában követte az eseményeket: a Parken Stadiumban 38 ezren voltak. A mostani helyszín, a Malmö Arena 2008-ban épült és 15 500-an is elférnek benne, ugyanakkor a jövő heti versenyen a csarnok kialakítása miatt ez a szám jóval kisebb lesz. (A televízión keresztül világszerte évente 100-120 millióan kísérik figyelemmel az eseményt.) Malmö Svédország déli tartománya, Scania tartomány székhelye, az ország harmadik legnagyobb városa mintegy 300 ezer lakossal. Az Eurovíziós Dalfesztiválon az eddigi legjobb magyar helyezést

Bayer Friderika

érte el, aki

Jeney Szilveszter

szerzeményével, a Kinek mondjam el vétkeimet? című dallal 1994-ben negyedik lett Dublinban. Tavaly a Compact Disco döntős volt és a 24. helyen végzett a Sound of Our Hearts című dallal.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.