Egyetem

Soha ennyire kevesen nem jelentkeztek egyetemre

Soha ennyire kevesen nem jelentkeztek egyetemre

2013. április 18., csütörtök
Soha ennyire kevesen nem jelentkeztek egyetemre

Az elmúlt 17 évben egyszer sem volt ennyire alacsony a felsőoktatásban a jelentkezők száma, mint ebben az évben - írta csütörtöki számában a Népszabadság egy, a birtokába került, a szaktárca számára készült háttérelemzésre hivatkozva.

Az Educatio által írt anyagban az idősoros grafikon azt mutatja: 2005-ben, 2006-ban, illetve 2007-2008-ban volt nagyobb visszaesés a jelentkezésekben, de egyik sem volt akkora, mint az idei. A lap szerint az anyag készítői a 2005-ös csökkenést az új felsőoktatási törvénnyel, a 2006-ost a bolognai rendszer bevezetésével, a 2007-2008-as felvételi eljárásoknál bekövetkezett csökkenést pedig a tandíj bevezetésével magyarázták. Míg ezekben az esetekben - amelyek a szocialista kormányzás idejére estek - felsőoktatás-politikai beavatkozásokra hivatkoznak az okok feltárásakor, az idei drasztikus csökkenést nem a kormány oktatáspolitikájával, hanem "demográfiai és egyéb tényezők mellett a felvételizőkkel szemben növekvő elvárásokkal és követelményekkel" magyarázzák. A lap kitér arra is, hogy az elemzésből kiderül: a legnépszerűbb szakok közé első helyre verekedte fel magát a gépészmérnök, másodikra a mérnökinformatikus.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.