Közélet

Miniszteri biztos irányításával újítják meg a védőnői hálózatot

Miniszteri biztos irányításával újítják meg a védőnői hálózatot

2013. április 27., szombat
Miniszteri biztos irányításával újítják meg a védőnői hálózatot

Május közepétől Bábiné Szottfried Gabriella, Vác térségének fideszes országgyűlési képviselője miniszteri biztosként irányítja a magyar védőnői hálózat 700 millió forintos uniós támogatásból történő megújítását - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton Vácon.

A tárcavezető a mintegy kétmilliárdos EU-forrásból rekonstruált Jávorszky Ödön Kórház projektátadó ünnepségén mondott beszédében kiemelte: a hungarikumnak számító védőnői hálózat megerősítését levezénylő majdani miniszteri biztos korábban ebben a kórházban dolgozott nővérként, így egy hozzá közel álló országos programba kapcsolódik be. A "rögös utat" végigjáró váci beruházásról szólva kiemelte: a cél, hogy a legjobb ellátást kapják itt a betegek, gyógyítóik pedig jól érezzék magukat a modernizált intézményben. A miniszter beszélt az elmúlt húsz évben elavult nagy ellátórendszerek - köztük az egészségügy - szükségszerű átalakításáról is: a kormány három évvel ezelőtt "vett egy nagy levegőt", s hozzálátott ezeknek a struktúráknak a megváltoztatásához. "Bízom benne, hogy ennek az átalakulásnak a lakosság döntő többsége a nyertese lesz"- mondta, majd elismerését fejezte ki a kórház-rekonstrukcióban részt vevőknek. A mostani avatás üzenete, hogy "mégiscsak haladunk", mint ahogy a nemrég átadott 11 milliárdos győri kórházprojekt vagy a hamarosan megvalósuló miskolci és számos más egészségügyi beruházás is a fejlődést igazolja - tette hozzá.

Sámoly György

, a váci kórház főigazgatója avatóbeszédében kiemelte: az uniós és hazai támogatás jóvoltából csaknem 200 ezer, főként Vác, Szob és Dunakeszi környékén élő ember egészségügyi ellátása válhat európai színvonalúvá. Bár az előre nem látott nehézségek - például a kivitelezői közbeszerzési pályázat háromszori kiírása, a több száz milliós többletköltség, illetve a projektgazda menet közbeni változása - miatt jelentősen csúszott a beruházás átadása, most egy 426 ágyat és csaknem nettó tízezer négyzetmétert érintő, az energiatakarékosságot is szem előtt tartó munka ért véget. Még a nyáron sor kerülhet az elavult orvosi eszközpark cseréjére is a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) anyagi támogatásának köszönhetően - húzta alá a főigazgató.

Stefka Nóra

, a GYEMSZI általános főigazgató-helyettese a fenntartó nevében egyebek mellett azt mondta: ez a projekt is ékes bizonyítéka annak, hogy az egészségügyi intézmények állami tulajdonba vétele kifejezetten segíti a megújulást.

Fördős Attila

, Vác független polgármestere a helyi önkormányzat erőfeszítéseit vette sorra. Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt években különböző jogcímeken összesen 738 millió forinttal támogatták a kórházat, s partnerek voltak abban is, hogy a térség vállalkozói 350 millió forintnyi munkához jussanak a nagyberuházás révén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.