Sport

Magyarország egy helyet rontott a FIFA-világranglistán

Magyarország egy helyet rontott a FIFA-világranglistán

2013. április 11., csütörtök
Magyarország egy helyet rontott a FIFA-világranglistán
magyar_sved34_valogatott_szurkolo_gs

A magyar labdarúgó-válogatott egy helyet rontott, így a 33. helyen áll a nemzetközi szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet továbbra is a világ- és Európa-bajnok Spanyolország vezet.

Németország megőrizte második helyét, Argentína pedig maradt a harmadik. Az élcsoportban a legnagyobbat Horvátország válogatottja lépett előre, két vb-selejtezős győzelme után a kilencedikről a negyedik helyre jött fel. A FIFA honlapján olvasható listából kiderül, hogy a magyarokkal azonos világbajnoki selejtező csoportban szereplő vb-ezüstérmes hollandok a kilencedik helyen állnak. Egervári Sándor együttese a vb-selejtezők folytatásában szeptember 6-án a 34. román válogatottal találkozik Bukarestben, négy nappal később pedig a 93. észt csapatot fogadja Budapesten. A kvalifikációs csoportban szintén érdekelt Törökország a 44., míg Andorra a 205. A magyar válogatott 2011 szeptemberében a 27. pozíciót foglalta el, az volt a legjobb helyezése a rangsor 1993-as bevezetése óta.

A FIFA-ranglista (zárójelben a februári helyezés):

1. (1.) Spanyolország 1538 pont 2. (2.) Németország 1428 3. (3.) Argentína 1292 4. (9.) Horvátország 1191 5. (7.) Portugália 1163 6. (6.) Kolumbia 1154 7. (4.) Anglia 1135 8. (5.) Olaszország 1117 9. (8.) Hollandia 1093 10. (11.) Ecuador 1056 ...33. (32.) MAGYARORSZÁG 749 34. (31.) Románia 746 ...44. (45.) Törökország 634 ...93. (89.) Észtország 411 ...205. (204.) Andorra 9

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.