Sport

Kosárlabda: szépen búcsúzna közönségétől a Szedeák

Kosárlabda: szépen búcsúzna közönségétől a Szedeák

2013. április 9., kedd
Kosárlabda: szépen búcsúzna közönségétől a Szedeák

Utolsó alkalommal lép pályára hazai környezetben a szegedi együttes. Kiss Zsolték szerdán a Debrecen ellen bizonyíthatnak, a találkozóra ingyenes a belépés.

Megszorongatta a Pécset idegenben a Naturtex-SZTE-Szedeák, de győznie sajnos nem sikerült szombaton. Két fordulóval az alsóházi középszakasz befejezése előtt így maradt tabella tizenkettedik helyén a

Bonifert Domonkos

vezette legénység. A tizedik hely azonban adott esetben elérhető, amihez első körben két diadalra van szükség a Tisza-parti srácoktól. Az elsőt most szerdán 18 órai kezdettel idehaza gyűjthetik be a sereghajtó Debrecen ellen, majd a záró játéknapon Nyíregyházán kellene megverniük a hazai alakulatot. Búcsúznak tehát közönségüktől a szegediek, éppen ezért mindent meg akarnak tenni, hogy kiszolgálják azokat a drukkereket, akik végig kitartottak mellettük ebben a szezonban is.

Online

Szerdán 18 órai kezdettel folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Naturtex-SZTE-Szedeák - Factum Sport Debrecen NB I/A csoportos kosárlabda-mérkőzésről. Szurkoljon velünk!

Miként megírtuk, a klubvezetés döntése értelmében a Debrecen elleni derbire ingyenes lesz a belépés. "Szerettünk volna egy kis gesztust gyakorolni azok számára, akik mellettünk álltak azzal együtt is, hogy néha bizony adósak maradtunk a jó teljesítménnyel, és a kitűzött célt nem sikerült elérnünk" - magyarázta a Naturtex-SZTE-Szedeák trénere. Bonifert Domonkos a SZEGEDma.hu érdeklődésére azt mondta, nehéz bajnokság, nehéz év végére érkeznek el lassan, s több összetevője van annak, hogy elmaradtak a várakozástól, ugyanakkor ezek elemzése, a konzekvenciák levonása a következő időszak feladata lesz. Most az foglalkoztatja a csapatot, hogy örömöt szerezzen közönségének. Hozzáfűzte, a hajdúságiakat annak ellenére sem szabad egy kézlegyintéssel elintézni, hogy már az alapszakasz végén eldőlt, utolsó helyezettként ők búcsúznak az élvonaltól, és légiósaiktól is elbúcsúztak az egy szem

Kenny Izzo

kivételével. "Kulturált kosárlabdával akarjuk két vállra fektetni a Factum Sportot. Egyáltalán nem becsüljük le őket, hiszen legutóbb a Pécs is csaknem ráfizetett ellenük a lezserkedésre. Nem vehetjük félvállról a mérkőzést, végig koncentráltan és fegyelmezetten kell játszanunk. Ahogy a meccs alakulása engedi, szeretnék természetesen minél több lehetőséget adni fiataljainknak. Pécsett erre kevesebb mód nyílt a csata kiélezettsége miatt, ugyanakkor

Csorvási Levente

így is 32,

Wirth Ádám

pedig 7 percet kapott. Tisztában vagyok vele, ez az előttünk álló út, ám ahogy legutóbb is nyilatkoztam, elvtelenül nem szabad fiatalítani, az érintettektől megfelelő munkát és hozzáállást várok el" - szögezte le. A trénertől megtudtuk, az együttes gőzerővel készül. Szerencsére mindenki egészséges, már

Csorvási Levente

is százszázalékos munkát végez sérülése után, társaival együtt harcra kész. A hangulat bizakodó, nincs más hátra: győzelemre fel!

A legutóbbi egymás elleni bajnoki meccsen (2012. december 12.):

Factum Sport Debrecen – Naturtex-SZTE-Szedeák 66-80 (13-23, 18-16, 17-23, 18-18).

Debrecen, 100 néző, vezette: Földházi Tamás, Frányó Péter, Fodor Attila.

Debrecen:

Helmeczi 3/3, Izzo 7/3, SMITH 23, Stafford 15/6, Cseh 5/3. Cserék: Vas, Mladenovics 10/6, Kovács 3/3, Pék. Vezetőedző: Jason Okrzesik.

Szedeák:

Fekete 2, Gurley 8/6, Jones 7/3, DUKIC 28/15, CSORVÁSI M. 26. Cserék: Tanács, Kiss 6/6, Vida 3. Vezetőedző: Molnár József.

Kipontozódott:

Cseh (29′)

Így játszott legutóbb a Debrecen:

A férfi kosárlabda NB I/A alsóházi középszakasz 4. fordulójában: Zalakerámia-ZTE KK - Factum Sport Debrecen 79-53 (23-11, 14-13, 23-16, 19-13). Debrecen:

Helmeczi, MEDVE 16/6, Kovács I. 2, Izzo 6, CSEH 12 Csere: VAS 12/6, Hajmásy 5/3, Keresztesi, Nagy, Osváth. Vezetőedző: Jason Okrzesik.

Az alsóházi középszakasz legutóbbi eredményei:

Pécsi VSK-Pannonpower - Naturtex-SZTE-Szedeák 82-77 Szova-Trend Optika KC Szombathely - Nyíregyháza KK 104-80

Következik:

Naturtex-SZTE-Szedeák - Factum Sport Debrecen szerda 18.00 (vezeti: Király L., Gelencsér Gy., Radnóti M.; ellenőr: Kiss) (5. forduló) Szova-Trend Optika KC Szombathely - Pécsi VSK-PANNONPOWER szerda 18.00 (5. forduló) Factum Sport Debrecen - Nyíregyháza KK szombat 18.00 (6. forduló) Zalakerámia-ZTE KK - Szova-Trend Optika KC Szombathely szombat 18.30 (6. forduló) Pécsi VSK-PANNONPOWER - Soproni KC április 16. (kedd) 18.00 (6. forduló) Soproni KC - Szova-Trend Optika KC Szombathely április 21. (vasárnap) 18.00 (7. forduló) Pécsi VSK-PANNONPOWER - Zalakerámia-ZTE KK április 21. (vasárnap) 18.00 (7. forduló) Nyíregyháza KK - Naturtex-SZTE-Szedeák április 21. (vasárnap) 18.00 (7. forduló)

Az alsóházi középszakasz állása:

7. Soproni KC 26 14 12 2018–1935 0.769 40 8. Szova-Trend Optika KC Szombathely 25 14 11 2227–2040 0.780 39 9. Pécsi VSK-PANNONPOWER 25 13 12 1931–1985 0.760 38 10. Zalakerámia-ZTE KK 26 11 15 2031–2176 0.712 37 11. Nyíregyháza KK 26 9 17 2000–2071 0.673 35 12. Naturtex-SZTE-Szedeák 26 9 17 2154–2223 0.673 35 13. Factum Sport Debrecen 26 2 24 1651–2236 0.538 28

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.