Sport

Kosárlabda: félidőnél a rájátszás a vásárhelyieknél

Kosárlabda: félidőnél a rájátszás a vásárhelyieknél

2013. április 25., csütörtök
Kosárlabda: félidőnél a rájátszás a vásárhelyieknél

A hatodik fordulót játszották a csapatok a férfi kosárlabda NBI/B 9.-20. helyezéséért folytatott rájátszásban. A vásárhelyi kosársulisok vereséget szenvedtek ugyan Győrben, de továbbra is őrzik helyezésüket a tabellán.

Nagyon gyenge védekezéssel kezdett a vásárhelyi csapat, szinte minden támadásból kosarat kaptak a kék-sárgák (13-4). Amikor

Mócsai

és

Dani

mellé

Czibere

is felzárkózott a pontszerzésben, rögtön sikerült egyenlíteni (19-19). A győriek azonban időkérés után helyre jöttek, és ismét elhúztak 27-23). A második negyed elején felváltva estek a kosarak (37-34), de azután jött egy vásárhelyi rövidzárlat és lényegében el is dőlt a mérkőzés (56-40). A Kosársuli játékosai egyszerűen nem bírtak Drevenkával, a győri irányítóval, aki 20 perc alatt 5 triplát is bevágott. A második félidőt nagyon elszántan kezdték a vendégek, gyorsan felzárkóztak 8-10 pontra. Különösen

Czibere

és

Marinkovic

volt elemében, mindketten 10-10 pontot dobtak ebben az időszakban. 66-55 után Kukla percei következtek, és a 30. percre 80-75 lett az eredmény. Az utolsó tíz percben remekül közdöttek a Kosársuli játékosai, és a 39. perce sikerült 99-95-re szépíteni. Az utolsó három vásárhelyi támadás azonban nem sikerült, a győrieké viszont igen, így egyenlítés helyett 9 pontos vereség lett a vége. Kétségtelen, hogy a hosszú utazás utáni késő esti kezdés meglátszott Cziberéék játékán, akik 59 pontot kaptak az első két negyedben. A második félidőt már megnyerték, de a végső győzelem nem sikerült a listavezető ellen.

Kosárlabda férfi NB I/B, rájátszás a 9.-20. helyért, 6. forduló:

Győr-SZOL-Széchenyi Egyetem - EnterHód Vásárhelyi KS 104-95 (27-23, 32-23, 21-27, 24-22)

Győr, 50 néző. Vezette: Németh, Benedek, Dombay

Győr:

DREVENKA 33/21, Péterfai 4, Horváth G. 5/3, Papp B. 27/3, Tóth P. 17. Csere: Baruta 2, Geszler. Kosársuli: Dani 10/3, CZIBERE 20/12, Vas 14/3, Mócsai 9, MARINKOVIC 21. Csere: Vejinovics 3, KUKLA 16, Czuprák 2, Grezsa. Elek András edző:

"Dícséret illeti a fiúkat, akik a hatórás utazás után közel 100 pontot dobtak egy kiváló csapat ellen. A védekezésünkből hiányzott a lábmunka, de ez érthető is, hiszen amíg én állni alig tudtam a fáradtságtól a pálya szélén, ők harcoltak, küzdöttek, futottak. Nyilas és Utasi nélkül sem sok hiányzott a győzelemhez."

A 6. forduló további eredményei:

Veszprémi Egyetem - Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix KK 88-75, SMAFC-NYME - Nagykőrösi SKE 69-71, Bp. Honvéd - Óbudai Kaszások 71-59. Az MKB Euroleasing Vasas - Mezőberényi KK találkozót május 15.-én játszák.

A rájátszás állása:

9. Győr-SZOL-Széchenyi Egyetem 24 15 9 0,81 10. Bp. Honvéd 23 14 9 0,80 11. EnterHód Vásárhelyi KS 24 12 12 0,75 12. Veszprémi Egyetem 24 11 13 0,73 13. Óbudai Kaszások 24 10 14 0,71 14. Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix KK 24 10 14 0,71 15. Nagykőrösi SKE 24 8 16 0,67 16. Debreceni EAC 21 6 15 0,64 17. Soproni MAFC-NYME 25 6 19 0,62 18. PTE-Pécsi EAC 23 5 18 0,61 19. MKB Euroleasing Vasas 21 4 17 0,60 20. Mezőberényi KK 23 3 20 0,57 A rájátszás 7. fordulójának párosítása: Soproni MAFC-NYME - EnterHód Vásárhelyi KS (04.28 vasárnap 19.15), Veszprémi Egyetem - Debreceni EAC, Győr-SZOL-Széchenyi Egyetem - Nagykőrösi SKE, PTE-Pécsi EAC - Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix KK, Bp. Honvéd - Mezőberényi KK, MKB Euroleasing Vasas - Óbudai Kaszások.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.