Sport

Kézilabda: tovább küzdenek az érmekért a makói és a kisteleki lányok

Kézilabda: tovább küzdenek az érmekért a makói és a kisteleki lányok

2013. április 11., csütörtök
Kézilabda: tovább küzdenek az érmekért a makói és a kisteleki lányok
Gyula-HLKC-129

Az NB II-es női kézilabda bajnokság dél-keleti csoportjában mindhárom megyei gárda pályára lépett. A dobogós helyezésekért küzdő makói és kisteleki lányok hazai pályán egyaránt győzni tudtak, míg az újonc vásárhelyieknek – már teljesítve az alapvető célként kitűzött bent maradást – nem volt esélyük a pontszerzésre az éllovas Gyula otthonában.

Makón kéthetes szünet után folytatta bajnoki szereplését a hazai gárda, ahová ezúttal az NB I/B osztályban szereplő Orosházi NKC második csapata látogatott. A rendkívül izgalmas mérkőzésen az első félidőt még a fiatalokból álló vendégcsapat zárta egygólos előnnyel. Szünet után folytatódott a szoros küzdelem, a hazaiak átvették ugyan a vezetést, de még két perccel a lefújás előtt is mindössze két gól volt a Baunok-tanítványok előnye. A hajrában azonban újabb gólokat szerezve végül fontos győzelmet aratott a makói gárda, így továbbra is őrzi a második helyét a tabellán.

Maros-menti NKSE – Orosházi NKC II. 25-21 (9-10)

Makó, 150. néző. Vezette Fogl, Tomkovics.

Makó:

Dani – Sárkány 1, Kovács 5, Erdei 3/3, Kürti 6, Kozserán B. 3, Matyi 4. Csere: Kozserán K. (kapus), Lovistyék 3, Fodor, Szebehelyi, Páger.

Edző:

Baunok Bernadett. Baunok Bernadett:

“Nagyszerűen védekeztünk és jó csapatmunkánknak köszönhetően sikerült legyőznünk jól felkészült ellenfelünket. Szerencsére mindig akadt olyan játékosunk, aki átlendítette a csapatot a holtpontokon.”

Juniorok:

Maros-menti NKSE – Orosházi NKC II. 23-27 (12-19) A Hódmezővásárhelyi LKC Gyulán vendégszerepelt, ahol bajnoki tabellát toronymagasan vezető hazai csapat volt a mérkőzés favoritja. A vásárhelyi lányok esélyeit tovább csökkentette, hogy sérülés és egyéb okok miatt három meghatározó játékosuk -

Baloghné Tóth Orsolya, Németh Zsófia, Miklós Melinda

- nélkül utaztak el, ráadásul a mérkőzés előtt kiderült, hogy

Gaál Adrienn

sem tudja vállalni a játékot. Már a találkozó eleje megmutatta, hogy a gyulaiak nem véletlenül állnak a dobogó élén, hiszen számos NB I-es és NB I/B-s múlttal rendelkező játékossal felálló csapatuk esélyt sem adott tartalékos vendég gárdának. A hazaiak lendületes, kemény játékukkal az első félidőben eldöntötték a két pont sorsát. A HLKC-t azonban a második félidőben mutatott játéka miatt mindenképp dicséret illeti, hiszen nem zuhant össze, hanem “bevállalós” játékkal sikerült helytállni, sőt három góllal megnyerték ezt játékrészt. A mérkőzésen a fizikális és életkorbeli előnyben levő hazaiak végül megérdemelten győztek, így a jelentős NB-s tapasztalattal rendelkező játékosállományukkal továbbra is feljutás elő számú esélyesei.

Gyulai SE – Hódmezővásárhelyi LKC 38-28 (25-12)

Gyula, 200 néző. Vezette: Szendi A., Szikszay.

HLKC:

Balogh – Domján 1, Kiss 3, Török 5, Tószegi 9, Sajtos 3, Blaskovics. Csere: Molnár (kapus), Hegyi 5, Krumesz 2, Szabó.

Edző:

Sipter Lajosné. Sipter Lajosné:

“Sajnos nagyon tartalékosan tudtunk kiállni a listavezető ellen, négy rutinos és meghatározó játékosomra sem számíthattam. Megilletődötten kezdtünk a jelentős fizikai fölényben levő gyulaiak ellen, akik ezt könyörtelenül kihasználták. A második félidei teljesítményünk dicséretet érdemel, megmutattuk, hogy van tartásunk. Gratulálok a hazaiaknak!”

Juniorok:

Gyulai SE – Hódmezővásárhelyi LKC 27-16 (13-7) Kisteleken egy félidőn át nagy meglepetés lógott a levegőben, hiszen a tavaszi idényben lényegesen jobban teljesítő, de még így is sereghajtó szeghalmiak négy gólos előnyhöz jutottak a rendkívül gyenge támadójátékot produkáló hazaiakkal szemben. Szünet után azonban helyre állt a “világ rendje”, ezt a játékrészt a hazaiak 17-6-ra nyerték, így a két pont sorsa sem volt kérdéses.

Kisteleki KK – Szeghalmi NKC 21-14 (4-8)

Juniorok:

Kisteleki KK – Szeghalmi NKC 34-19 (14-9)

A 16. forduló további eredményei:

Szarvasi NKK – Békéscsabai ENKSE II. 27-26, Abonett KC Abony – Túrkevei VSE 36-19.

A Lajosmizse NKK csapata szabadnapos volt.

A bajnokság állása:

1. Gyulai SE 17 15 0 2 30 2. Maros-menti NKSE 15 11 2 2 24 3. Szarvasi NKK 15 11 0 4 22 4. Kisteleki KK 15 10 1 4 21 5. Abonett KC Abony 15 8 1 6 17 6. Lajosmizse NKK 14 6 1 7 13 7. Hódmezővásárhelyi LKC 14 5 2 7 12 8. Orosházi NKC II. 15 4 1 10 9 9. Békéscsabai ENKSE II. 16 4 1 11 9 10. Túrkevei VSE 16 3 1 12 7 11. Szeghalmi NKC 16 1 2 13 4 A 17. fordulóban megyei rangadót játszanak Hódmezővásárhelyen. A Hódtói Sportcsarnokban szombaton 17 órai kezdettel a Hódmezővásárhelyi LKC a Maros-menti NKSE csapatát fogadja. A két együttes őszi találkozója nagyon szoros küzdelem után egy gólos makói sikerrel zárult, így várhatóan Vásárhelyen is izgalmas mérkőzést láthatnak majd a nézők.

A forduló további párosítása:

Békéscsabai ENKSE II. – Kisteleki KK (04.14 vasárnap 17.00), Lajosmizse NKK – Gyulai SE, Szeghalmi NKC – Abonett KC, Orosházi NKC II. – Szarvasi NKK. A Túrkevei VSE csapata szabadnapos lesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.