Kultúra

Két kiállítás nyílik a hét végén Hódmezővásárhelyen

Két kiállítás nyílik a hét végén Hódmezővásárhelyen

2013. április 12., péntek
Két kiállítás nyílik a hét végén Hódmezővásárhelyen

A tavalyi hódmezővásárhelyi képzőművészeti szimpózium ihlette alkotásokból, illetve a legrégebbi magyarországi alkotótelepen, a Gyulai Művésztelepen készült művekből nyílik kiállítás szombaton és vasárnap a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban.

Másfél évtizeddel ezelőtt hívták életre helyi művészek – Hódmezővásárhely városának támogatásával – a képzőművészeti szimpóziumot, amelynek célja, hogy a nagy múltra visszatekintő vásárhelyi festőiskola hagyományaira támaszkodva és ezeket újraértelmezve szülessenek sokszínű alkotások a rendezvényen résztvevő művészek kéthetes együtt gondolkodásának eredményeként. A Tornyai-múzeum földszinti termeiben szombattól az érdeklődők sokszínű és izgalmas válogatást láthatnak a különböző alkotói szemléletekből – mondta Nagy Imre művészettörténész, a tárlat rendezője. A művészek a vásárhelyi realista hagyományokra építve, de azt széles skálán értelmezve vonultatják fel munkáikat. A kiállított művek között szerepelnek többek között

Sonkoly Tibor

pontos, szinte fényképszerű emberábrázolásai, feltűnnek

Zoltai Attilának

témaválasztásukban a vásárhelyi hagyományokhoz visszanyúló tájképei. Egyes alkotásokat az oldottabb festőiség jellemzi, de a nézők megtekinthetnek expresszív vagy éppen elvont festményeket és grafikákat is, például Nagy Nándor műveit. Vasárnap nyílik a múzeumban a legrégebbi magyarországi alkotótelep, a Gyulai Művésztelep több mint négy évtizedét bemutató kiállítás. A tárlat eddig ebben a formában még be nem mutatott anyagát közel kétszáz műalkotás alkotja, a művésztelep eddigi munkáinak igazi keresztmetszeteként. A Gyulai Művésztelepre 1969 óta járnak hivatásos művészek és a pályára készülő fiatalok. A

Tóth Tibor

festőművész vezetésével kialakított sajátos arculat egyedülálló színfoltjává vált a magyar képzőművészeti palettának. Az itt alkotó művészek a realizmus jegyében, természetelvű ábrázolásmódban dolgoznak, fő témájuk a kisember és környezete. A június 2-ig látható tárlaton bemutatott festmények, akvarellek, grafikák, fotográfiák és plasztikák a magyar közelmúlt valóságába szociografikus érzékenységgel vezetik el nézőiket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.