Közélet

Hoffmann: magyarságunk erősítésével válhatunk a nemzetközi közösség egyenrangú tagjává

Hoffmann: magyarságunk erősítésével válhatunk a nemzetközi közösség egyenrangú tagjává

2013. április 6., szombat
Hoffmann: magyarságunk erősítésével válhatunk a nemzetközi közösség egyenrangú tagjává

Magyarságunk, történelmi tudatunk erősítése folytán válhatunk az Európai Unió és a nemzetközi közösség méltó, egyenrangú tagjává - mondta Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára szombaton Budapesten.

A Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület által szervezett közismereti vetélkedők országos döntőit megnyitó beszédében Hoffmann Rózsa azt mondta: a százakat, ezreket megmozgató verseny rendkívül fontos a köznevelésügy egészében. Az egyik verseny, a Magyarország az én hazám elnevezésű komplex honismereti vetélkedő kapcsán azt mondta: "magyarságunk (...) olyan érték, amely közös kincsünk, s ez az ami összeköt bennünket". A magyar nyelv, a történelem és a haza. Hozzátette, hisz abban, hogy a verseny győzteseiben erősödik az a hazafiasság, amely - mint fogalmazott - "az utóbbi időben egy kicsit megkopott".

Hoffmann Rózsa

a ruháján is látható kokárda viselésével kapcsolatban kifejtette: "magyarságunk nem mások ellen, hanem az egész világ gazdagítására, saját magunk identitásának erősítésére szolgál". Az Örökségünk ’48 - történelem és állampolgári vetélkedő kapcsán elmondta: a reformkor kezdete előtt a Kárpát-medencében hozzávetőleg mindössze másfél millió ember beszélt magyarul, mostanra ez a szám 13-15 millióra változott. Ez "egy kitörölhetetlen egység Európában és a nagyvilágban" - jegyezte meg. Az Európa - komplex állampolgári ismeretek versennyel kapcsolatban Hoffmann Rózsa arról beszélt, hogy magyarságunk, történelmi tudatunk erősítése folytán válhatunk az Európai Unió és a nemzetközi közösség méltó, egyenrangú tagjává. Erről szól a mai reformkorunk. "Némi túlzással azt mondhatnám, hogy ma is egy reformkort élünk, amikor az egész ország megújításán dolgozunk" - fogalmazott Hoffmann Rózsa. Szólt arról is, hogy az új köznevelési rendszerben nagy hangsúlyt fektetnek azokra az értékekre, amelyek az előbb említett versenyekben is megjelennek: nevezetesen a tudatosságra, az állampolgári nevelésére és a történelem ismeretére. A versenyeknek helyet adó Honvéd Kulturális Központban Papp Ferenc ezredes, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatok főosztályának vezetője elmondta: a versenyek szorosan kapcsolódnak a honvédelmi neveléshez is. A legeredményesebb csapat tagjai különdíjként meghívást kapnak a május 17-ei Ludovika-fesztiválra - jelentette be.

Kissné Németh Éva

, a Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület alelnöke elmondta: a nap folyamán csaknem háromszáz diák 93 csapatban méri össze tudását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.