Közélet

Fidesz: hazugság, hogy helyi fideszesek döntöttek volna a trafikokról

Fidesz: hazugság, hogy helyi fideszesek döntöttek volna a trafikokról

2013. április 27., szombat
Fidesz: hazugság, hogy helyi fideszesek döntöttek volna a trafikokról

Szemenszedett hazugságnak nevezte a Fidesz kommunikációs igazgatója, hogy helyi fideszesek döntöttek volna a trafikpályázatok ügyében.

Kocsis Máté

szombati budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte: korábban körülbelül 45 ezer vállalkozás foglalkozott dohánytermékek árusításával, az új rendszerben viszont alig több mint ötezren, és egyértelmű volt, hogy ez érdeksérelemmel jár majd. "Nyilvánvalóan a multinacionális cégek lobbija, a dohánylobbi és a baloldali pártok állandó hisztériakeltő szándéka van az ügy mögött" - mondta a kormánypárti politikus, kijelentve, hogy a trafikpályázatok nyilvánosak voltak. A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. hétfő este hirdette ki a dohányboltokra kiírt koncessziós pályázat eredményét, amely szerint 5415 dohánybolt nyílhat július elsejétől. Az eredményeket az ellenzék élesen bírálta, mert szerintük a pályázaton sok fideszes politikus és ismerősei érdekeltségei körébe tartozó, illetve Fidesz-közeli cég, vállalkozó győzött.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.