Közélet

Fidesz: erősödött a nemzeti, etnikai, faji és vallási közösségek védelme

Fidesz: erősödött a nemzeti, etnikai, faji és vallási közösségek védelme

2013. április 17., szerda
Fidesz: erősödött a nemzeti, etnikai, faji és vallási közösségek védelme

A Fidesz-frakció szerint a negyedik alkotmánymódosítás hatályba lépésével jelentős mértékben megerősödött a nemzeti, etnikai, faji és vallási közösségek védelme, és ezt el kellene ismernie azoknak, akik Magyarországot megalapozatlanul antiszemita színben igyekeznek feltüntetni - mondta Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a holokauszt áldozataira való megemlékezéssel egy időben megtartani kívánt "Adj gázt" elnevezésű rendezvény betiltását egyértelműen az tette lehetővé, hogy az alaptörvény negyedik módosítása folytán idén április 1-jével hatályba lépett rendelkezés szerint "a véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának megsértésére". Mint mondta, az említett rendezvény betiltását helybenhagyó bírósági döntés egyértelművé teszi azt is, hogy a miniszterelnök, a belügyminiszter, illetve az országos- és a budapesti rendőrfőkapitány jogszerűen járt el akkor, amikor nem engedte meg, hogy Magyarországon az önkényuralom áldozatainak emlékét sértő rendezvényt lehessen tartani.

Gulyás Gergely

hangsúlyozta: itt az ideje annak, hogy azok, akik az alaptörvény negyedik módosítása kapcsán valótlan kritikákat fogalmaztak meg, legalább azoktól a közösségektől elnézést kérjenek, amelyek méltóságának védelmét éppen az alkotmánymódosítás biztosítja. Hozzátette: azt is várják továbbá, hogy azok, akik megalapozatlanul, a tényeket figyelmen kívül hagyva, Magyarországot igyekeznek antiszemita színben feltüntetni, üdvözöljék az alaptörvény negyedik módosításának e rendelkezéseit, és ismerjék el, hogy Magyarországon a módosítás hatályba lépésével a nemzeti, etnikai, faji és vallási közösségek védelme jelentős mértékben megerősödött. Aki korábban kritikákat fogalmazott meg, és most ezeket a tényeket nem ismeri el, az valójában nem az ilyen nemkívánatos jelenségek megszüntetése érdekében, hanem a magyar kormány ellenében kíván fellépni - fogalmazott. Kijelentette: a ma önmagukat Magyarországon baloldalinak nevező pártok az Európai Unió más országaiban is létező, elfogadhatatlan jelenségeket a magyar kormány lejáratására igyekeznek felhasználni anélkül, hogy észrevennék, ezzel elsősorban nem a kabinetnek, hanem az országnak ártanak. Szerinte ezért van az, hogy az MSZP elnöke egy lapinterjúban hívja segítségül az EU-t az állítólagos magyarországi fasisztaveszély miatt, és ezért beszélnek a szocialisták külföldön a Fidesz és a Jobbik együttműködéséről, miközben a parlamentben, a vizsgálóbizottságok és vitanapok ügyében éppen ők működnek együtt a Jobbikkal. Gulyás Gergely kérdésre válaszolva az Európai Parlament magyar alkotmányos helyzetről tartott szerdai vitáját úgy értékelte: ez már azt megelőzően értelmét vesztette, hogy elkezdődött volna, hiszen az Európai Bizottság nem készült el a vitára az alkotmánymódosítással kapcsolatos véleményével. A fideszes politikus véleményét azzal kapcsolatban is megkérdezték, hogy a közeljövőben Budapesten tanácskozó Zsidó Világkongresszus elnöke,

Ronald S. Lauder

egy lapinterjúban arról beszélt: Magyarországon az antiszemita és a cigányellenes megnyilvánulások közül néhány a miniszterelnök pártjának vagy kormányának vezető tagjaitól származik. Gulyás Gergely ezt a kijelentést minden valóságalapot nélkülözőnek és sértőnek nevezte. Egyúttal jelezte, azt remélik, hogy a tanácskozáson ezek a félreértések egyértelműen tisztázhatóak lesznek és csupán tájékozatlanságról van szó, nem pedig az ország minden alapot nélkülöző lejáratásáról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.