Közélet

Együttműködnek a biztosítók a kormánnyal

Együttműködnek a biztosítók a kormánnyal

2013. április 16., kedd
Együttműködnek a biztosítók a kormánnyal

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden munkamegbeszélésen fogadta Pandurics Anettet, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) elnökét. A felek áttekintették a biztosítási szektor helyzetét, és megállapodtak abban, hogy a megbeszéléseket rendszeressé teszik, és szoros együttműködést alakítanak ki - közölte a tárca.

A megbeszélésen megállapították, hogy a biztosítási szektor jelentős adófizető, és ezzel hozzájárul a költségvetéshez, a kormány stabilizációs céljainak megvalósításához.

Pandurics Anett

a találkozó után elmondta, hogy tavaly a biztosítási szektor 760 milliárd forint díjbevételt ért el, és a tevékenységéhez kötődően több mint 100 milliárd forint adót fizetett. Az ágazat több mint 40 ezer embernek ad munkát. A biztosítók több mint 11,5 millió szerződést kezelnek, és a befektetésállományuk meghaladja a 2000 milliárd forintot, amelyből több mint ezer milliárd a magyar állampapír. Ez hosszú távú, stabil finanszírozást jelent az államnak - tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.