Kultúra

A kőkorszaki szakik járgánya a Móra-múzeumban + FOTÓK

A kőkorszaki szakik járgánya a Móra-múzeumban + FOTÓK

2013. április 30., kedd
A kőkorszaki szakik járgánya a Móra-múzeumban + FOTÓK
kokorikiallitas_muzeum_01_gs

A pénteken nyíló ősember-kiállításra Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki kocsiját is megépíttette a Móra Ferenc Múzeum.

Gyermekkorunk egyik legkedvesebb meséje is megelevenedik a Móra-múzeum pénteken nyíló tárlatán. A Flinstone család rajzfilmsorozat lábbal hajtott kőkorszaki járgányába akár bele is ülhetnek majd a látogatók. Frédi és Béni kétszer háromméteres autóját több héten keresztül asztalos szakemberek építették.

Halász Gábor

műbútorasztalos portálunknak elmondta, egy játéknak fogta fel az autóépítést, hiszen bútorrestaurálással foglalkozik. „A kiállításra a múzeum szeretett volna egy olyan tárgyat behozni, ami megmozgatja a gyerekek fantáziáját, így olyan eszközt kerestünk, amit ők is ismernek” – magyarázta, miként kerül Kovakövi Frédi és Kavicsi Béni autója a kultúrpalotába. Hozzátette, a mostani gyerekek közül lehet, hogy sokan nem is ismerik ezt a klasszikus mesét, viszont sokan a Flinstone családon nőttek fel, így a szülők is nosztalgiázhatnak. Halász Gábortól megtudtuk, az egész járgány lucfenyőből készült, a kerekeit például úgy alakították ki, mint egy hordót, dongákat készítettek, s próbálták imitálni, mintha kőből lenne. A kőkorszaki autó lábbal hajtható – akárcsak a mesében – lehet vele haladni. Az Egyszer volt az… Ősember című tárlaton az őskőkori leletek mellett egy 100 négyzetméter alapterületű barlang is látható lesz.

Ahogy megírtuk

, a kiállításon az ősemberek életét, mindennapjait ismerhetik meg a látogatók különleges, interaktív eszközök és leletek segítségével, egy játék segítségével például vadászni is indulhatnak. A tárlat az őskőkori állatvilágot is bemutatja: az eredeti gyapjas orrszarvú, barlangi hiéna, mamut, valamint ősbölény csontokon túl az állatok a falakon is megjelennek. Az élethű, méretarányosan felfestett kép mellett állva bárki lemérheti, hogy egy barlangi medvéhez vagy éppen egy mamuthoz képest mekkora a magassága. A gyerekek barlangfeltáráson is részt vehetnek, csontokat és kőeszköz-darabokat találhatnak, továbbá egy mezolit, azaz középső kőkorszaki ház rekonstrukcióját is bemutatják. A kiállítást május másodikán 17 órakor nyitják meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.