Közélet

Szegeden a környezetgazdálkodás a Föld Órájának a gazdája

Szegeden a környezetgazdálkodás a Föld Órájának a gazdája

2013. március 25., hétfő
Szegeden a környezetgazdálkodás a Föld Órájának a gazdája

Idén a szegedi díszkivilágításokat is lekapcsolták március 23-án szombaton este a Föld Óráján. Megtudtuk, hogy a kezdeményező a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. volt, amely a jövőben is igyekszik majd csatlakozni minden környezettudatosságra nevelő eseményhez.

Szegeden huszonnégy épület és szobor

világítása aludt ki szombat este fél kilenckor. Az esemény célja, hogy minél többen gondolják át, hogy mit tudnának saját életvitelükben, környezetükben tenni azért, hogy minél kevesebb energiaforrást pazaroljanak el. „Mi ellenőrizzük a közvilágításokat és a díszkivilágításokat a városban, idén pedig jeleztem az önkormányzat felé, hogy a Föld Óráján kollégáink lekapcsolnák a díszkivilágosításokat, hogy csatlakozzon városunk is a világméretű rendezvényhez” – mondta el portálunknak a cég vezetője,

Makrai László

, aki kiemelte azt is, hogy eddig gazdátlan volt ez az esemény, de ő és kollégái elhivatottak a környezettudatosság területén, a jövőben is figyelemmel kísérnek majd minden ehhez hasonló rendezvényt, és amihez tudnak, csatlakozni is fognak. A környezetgazdálkodási cég munkatársai a következő helyszíneken kapcsolták le a világítást: Polgármesteri Hivatal, szegedi dóm, Reök palota Móra Ferenc Múzeum, SZTE Rektori Hivatal, Kálvin téri templom, Új Magyar Hajnal templom, Anna Fürdő, SZTE Jogi Kar, huszár szobor, szegedi zsinagóga, Szent Kereszt templom és a Kálvária, Mátyás tér ferences templom, Széchenyi tér Vásárhelyi Pál szobor, Széchenyi István szobor, Tisza Lajos szobor, Deák Ferenc szobor, Klebelsberg Kuno szobor, Szent István szobor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.