Közélet

Szakácsversenyt hirdetett a Külügyminisztérium

Szakácsversenyt hirdetett a Külügyminisztérium

2013. március 21., csütörtök
Szakácsversenyt hirdetett a Külügyminisztérium

Szakácsverseny keretében keres séfeket négy diplomáciai kirendeltségre a Külügyminisztérium; a Budaörsön Gasztronómia és diplomácia címmel sorra kerülő megmérettetés győztesei a genfi, a hágai, az oslói, illetve az ottawai magyar nagykövetség szakácsai lehetnek.

A Külügyminisztérium minden területen arra törekszik, hogy felkészült munkatársak képviseljék Magyarországot külszolgálatban, így született a szakácsverseny ötlete – idézte fel a tárca személyügyi főosztályvezetője.

Szabó Stefánia

elmondta, tavaly a Magyar Konyha gasztronómiai magazin segítségével már szerveztek egy szakácstréninget a magyar nagykövetségeken dolgozó séfek számára, idén pedig már versenyt is hirdettek négy külképviselet szakács munkakörének betöltésére.

Győri Enikő

EU-ügyekért felelős államtitkár hangsúlyozta: az étkezések a diplomáciai munka fontos eseményei, így a gasztronómia, a gasztrodiplomácia erősen kötődik az országimázshoz. „Az ország is bemutatkozik azon keresztül, hogy milyen a felszolgálás, az étkészlet, és hogy mi van a tányérban egy diplomáciai fogadáson” – mutatott rá. Az államtitkár saját tapasztalatairól is szólva elismerte, ezen a téren még „van hová fejlődnünk, de legalább elindultunk az úton”. Hozzátette, Magyarországnak kötelessége megmutatni nagyszerű gasztronómiáját a világ számára. Győri Enikő felidézte, hogy Magyarország soros uniós elnöksége idején kiemelt figyelmet fordítottak a legkiválóbb magyar ételek és borok bemutatására, és

Gál Helga

sommelier szervezésében azóta minden évben pályázat keretében választják ki a Külügyminisztérium borait. A tárca tervei szerint mostantól hasonló megmérettetések keretében döntenek a nagykövetségi szakácsokról is – fűzte hozzá. A főzőverseny zsűrijében

Cseh János

séffel együtt helyet foglaló

Molnár B. Tamás

gasztronómiai szakíró és

Ruprecht László

séf közölte: a résztvevőknek pontyból kellett egy előételt, illetve tanyasi csirkéből egy főételt készíteniük, míg zöldségekből köretet összeállítaniuk, a bírálók ezek alapján fognak értékelést adni. Szabó Stefánia az MTI kérdésére elmondta, a versenyen nyolcan indultak, míg négy pályázó jelenleg is külföldön dolgozik, így tizenkét jelentkező közül fogják kiválasztani a négy nagykövetség szakácsait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.