Sport

Röplabda: két győzelmet hoztak a szegedi fiúk Szombathelyről

Röplabda: két győzelmet hoztak a szegedi fiúk Szombathelyről

2013. március 14., csütörtök
Röplabda: két győzelmet hoztak a szegedi fiúk Szombathelyről

A hétvégén újabb fordulót játszott az SZTE EHÖK SE férfi röplabdacsapata az NB II-es bajnokságban. A szegedi röpis fiúk ezúttal is kitettek magukért.

A férfi röplabda NB II tornarendszerben lebonyolított 4. fordulójának Szombathely adott otthont, így a szegedi fiúkra korai kelés és hosszú buszozás várt. A mérkőzések helyszínére megérkezve azonnal kezdték is a bemelegítést a Tisza-partiak, majd egyből a Kaposvár ificsapat elleni kőkemény meccs várt rájuk, amely nagyon szoros csatát, tipikus kétpont-különbségű meccset hozott, ahol mindkét csapat az utolsó pillanatig küzdött. A somogyiak koncentráltak jobban, kevés hibát vétettek, talán kipihentebbek is voltak az utazást követően, s végül magas színvonalú mérkőzésen 3-1 arányú győzelmet arattak

Strezeneczky Gyula

tanítványai felett. Ezzel az eredménnyel eldőlt, hogy a kaposváriak már mindenképp a mieink előtt végeznek a bajnoki táblázatban. A második mérkőzést a házigazda Szombathely ellen játszották az egyetemisták, akikkel szemben egyértelműen a győzelem megszerzése volt a cél. Az első két szettet stabil, eredményes játékkal nyerték meg a Tisza-partiak, azonban a harmadikban meginogtak, kijött a hosszú utazás és az előző szoros meccs fáradalma. Ám a padlóról sikerült felállni, s ha nehezen is, de megnyerték a meccset 3-1-re. A találkozón szinte mindenki játéklehetőséghez jutott és az is eldőlt, hogy a végelszámolásban, függetlenül az utolsó, szegedi forduló eredményétől, az EHÖK SE a szombathelyi csapat előtt végez a bajnokságban. A győri SZESE elleni meccs hozta a legnagyobb küzdelmet. A feljutásért zajló versenyfutásban a tabellát vezető győrieket mindenképpen szerették volna megverni a mieink, akik aztán az első szettben szinte hibátlan játékot játékot nyújtottak, igaz a másodikban és a harmadikban az ellenfél villogott. A szegedieknek azonban igazi csapatként a végsőkig küzdve sikerült a vesztett helyzetből is felállni, s hatalmas küzdelemben megnyerték a negyedik, majd hihetetlen akarással az ötödik játszmát, s ezzel a meccset is. Az utolsó, 5. forduló mérkőzéseit április 20-21-én játsszák Szegeden, vagyis az SZTE EHÖK SE lesz a házigazda, a helyszín még szervezés alatt áll.

Férfi röplabda NB II 4. forduló (szegedi eredmények):

FINO Kaposvár junior - SZTE EHÖK SE 3-1 (25-23; 20-25; 27-25; 25-22) SZoESE Sprint SE - SZTE EHÖK SE 1-3 (17-25; 18-25; 25-14; 19-25) SZTE EHÖK SE - SZESE 3-2 (25-19; 17-25; 21-25; 26-24; 15-13) Strezeneczki Gyula edző:

"Túl vagyunk a számunkra harmadik, szombathelyi tornán, ahol a versenykiírásnak megfelelően ismételten három mérkőzést játszottunk. Szombaton az első meccset a Kaposvár ellen vívtuk hosszú utazás után, s egy nagyon színvonalas meccsen maradtunk alul. A második mérkőzést a házigazda Szombathely ellen játszottuk, akikkel már találkoztunk korábban, s a tapasztalatok alapján egyértelműen a győzelem megszerzése volt a cél, ezt teljesítettük, helyenként kifejezetten összeszedett és jó játékkal győztünk. Vasárnap játszottuk a bajnokság végső sorrendje szempontjából legfontosabb mérkőzésünket a Győr csapata ellen, ahol nagy csatában arattunk győzelmet. A sikerünket a jobb állóképességnek és jó csapategységnek köszönhetjük."

Bondor Tamás szakosztályvezető, csapatkapitány:

"Az egész tornán összességében jól játszottunk. Voltak hullámvölgyeink, de mindig sikerült megújulni és soha nem adtuk fel. A torna vége ismét drámai csatát hozott, és ismét megmutattuk, hogy egymásért küzdve mire vagyunk képesek. Erre a teljesítményre mindenki büszke lehet, hiszen igazi Csapatként játszottunk!"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.