Sport

Rögbi: vitézkedtek a Gorillák a Vitézek ellen + FOTÓK

Rögbi: vitézkedtek a Gorillák a Vitézek ellen + FOTÓK

2013. március 13., szerda
Rögbi: vitézkedtek a Gorillák a Vitézek ellen + FOTÓK

A szegedi Gorillák a 13-szoros magyar bajnok Esztergomi Vitézek ellen mérkőztek a rögbi DHL Extraliga 2012-2013 évi kiírásának tavaszi első fordulójában szombaton.

A csapat egy őszi elmaradt mérkőzés

pótlásával hangolt

az elmúlt héten a bajnoki rajtra és a felnőtt csapat ráhangolódása olyan jól sikerült, hogy az eredmény még a legoptimistább Gorilla-fanatikusokat is meglepte! A szegedi csapat egy rárúgott büntetővel szerezhetett volna vezetést, azonban ezt ezen a mérkőzésen utoljára elhibázta

Györgyey

, így nem sokat ugyan, de várni kellett az első csodára, ami egy hazai cél formájában be is következett. Egy lepattanó labdát

Számfira

focizott a védők mögé, majd a célterületre, majd a jutalomrúgás is hibátlan volt, 7-0. A varázslat tovább folytatódott:

Baranyi Gábor

révén egy újabb hazai cél következett és egy újabb precíz jutalomrúgás, már 14-0 volt az állás. A Vitézek azonban nem lennének minden idők legeredményesebb magyar klubja, ha ezt annyiban hagyták volna - a szünetig visszajöttek a meccsbe, s 14-14-es állással mehettek a felek pihenőre A második félidőben minden kezdődhetett elölről. Ám a folytatásban is tartott a csoda és a sorozatos szegedi akciók végén a 61. percben

Prágai

igazi csapatkapitányként belehajszolta a csapatot egy újabb célba, amit abszolút megérdemelten ő maga vitt be a célterületre, így lett 21-14. A forduló tippmixgyilkos eredménye már a levegőben lógott, azonban az utolsó 10 percben a rutin diadalmaskodott, s az Esztergom megfordította a mérkőzést 28-21-re. A szegedi csapat még soha nem szerzett pontot az esztergomi csapattal szemben, ez most a vesztes bónuszpont megszerzésével megvalósult. A csapat minden tagja jóval erején felül teljesített, de ki kell emelni

Prágai András, Baranyi Gábor, Györgyey András

és

Szabó Tamás

teljesítményét.

Rögbi DHL Extraliga, felnőtt eredmény:

Fit World Gorillák Rugby Club Szeged – Esztergomi Vitézek Suzuki 21–28 (14-14)

Pontszerzők:

Számfira 5, Baranyi G. 5, Prágai 5, Györgyey 6.

Sajnálatos módon utánpótlásban a kis Gorillák a hazai pálya előnyének ellenére sem kadétban, sem juniorban nem tudtak teljes létszámban megjelenni. Példátlan betegség- és sérüléshullám mellett több játékos egyéb elfoglaltság vagy családi események miatt volt igazoltan távol, így a fenti okokból juniorban Kómár kivételével egyetlen korábbi vagy jelenlegi korosztályos válogatott játékos sem állt az edzők rendelkezésére. Sajnos a Szegeden játszó gyulai rögbiakadémisták nem érkeztek meg, de a kadét meccs kezdésére sikerült annyi szegedi játékosnak megjelennie, hogy a játékhoz előírt minimális létszám rendelkezésre álljon. Így végül tizenegy a tizenhárom elleni – az ellenfél teljes kerettel tudott utazni, ám mégis, kiváló sportemberi magatartásukról tanúbizonyságot adva fölajánlották, hogy nem léptetnek mindenkit pályára a kadét meccsen - látványos és izgalmakkal teli mérkőzést játszhattak a fiatalok. A mérkőzésen többnyire az esztergomi gárda akarata érvényesült, de folyamatos ellenállásba ütköztek, a Gorillák nem adták könnyen a bőrüket, minden pontért keményen meg kellett küzdeniük az ifjú Vitézeknek. Végül az esztergomi kadét gárda kerekedett felül.

Kadét eredmény:

Dél-Alföldi Rögbi Akadémia kadét – Esztergomi vitézek kadét 19-60 A junior meccsen a hazaiak szintén rengetek hiányzóval voltak kénytelenek pályára lépni, a fenti okok miatt. Az így megtizedelt szegedi csapatot a kadét játékosok egészítették ki, akik a junior mérkőzés előtt már saját meccsükön szintén pályára léptek. Ez a tény nagyban meg is határozta az erőviszonyokat. A pályán lévő játékosok azonban a hiányzók helyett is küzdve biztosíthattak mindenkit arról, hogy egy kemény ütközetet vívnak. Az elszántság azonban magában kevés volt, az olykor hősies helytállás ellenére a Vitézek simán diadalmaskodhattak.

Junior eredmény

Dél-Alföldi Rögbi Akadémia junior – Esztergomi vitézek junior 0-93

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.