Egyetem

Máté-Tóth András: Nem hozott meglepetést az új pápával kapcsolatos felmérés

Máté-Tóth András: Nem hozott meglepetést az új pápával kapcsolatos felmérés

2013. március 9., szombat
Máté-Tóth András: Nem hozott meglepetést az új pápával kapcsolatos felmérés

A válaszadók kétharmada európai pápát vár XVI. Benedek utódjaként – ez is kiderült a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének felméréséből. Máté-Tóth András tanszékvezetőt nem lepték meg az eredmények, és a tanszék munkájának elismerésének is tartja, hogy sokan kitöltötték kérdőívüket.

Az új pápa legyen bölcs pásztor – ez az egyik konklúziója annak a kutatásnak, amit

az SZTE Vallástudományi Tanszéke végzett

.

Ahogy megírtuk

, a tanszék tizenhat kérdéses kérdőívet állított össze, miután

XVI. Benedek

pápa bejelentette lemondását.

Máté-Tóth András

katolikus teológus, valláskutató portálunknak elmondta, céljuk, hogy igényesen és árnyaltan lehessen beszélni a témáról, ezért állították össze az internetes kérdőívet. Az SZTE Vallástudományi Tanszékének vezetője a kitöltések számával maximálisan elégedett, szerinte az 1300 fős minta azt mutatja, hogy a pápaválasztás foglalkoztatja az embereket, hiszen csak olyan kérdőívekre érkezik sok válasz, ráadásul a tanszék jutalmakat sem tud ajánlani a kitöltőknek. „Amikor egy intézmény elindít a kérdőívet, ez esetben a válaszadási hajlandóság az intézmény iránti bizalommal is összefügg. Úgy érzem, ez a lekérdezésünk is – akárcsak a korábbi évek kérdőívei – azt bizonyítja, hogy tanszékünkkel szemben általános a bizalom” – fogalmazott Máté-Tóth. A tanszékvezető professzor portálunknak elmondta, a válaszadók kétharmada európai, egyötöde afrikai pápát vár XVI. Benedek utódjaként. A friss kutatás eredményei szerint olyan új pápát látnának szívesen, aki elsősorban lelkipásztori tapasztalatokkal rendelkezik, és járatos a világi ügyekben. Személyes tulajdonságait tekintve azt szeretnék, hogy mindenekelőtt bölcs legyen. A felmérésből az is kiderült, hogy a vallásukat aktívan gyakorló katolikusok még inkább pasztorális irányultságú pápát szeretnének, aki járatos a teológiában, de az egyházjogi jártasságot nem tartják fontosnak. „Legkevésbé az egyházjogi jártasságát tartják fontosnak. Személyes tulajdonságai közül a katolikusok a bölcsesség mellett azt kívánják, hogy imádságos lelkületű legyen a pápa. Legkevésbé fontos számukra, hogy Mária-tisztelő legyen vagy kiemelkedő tudós” – derül ki az elemzésből. A Máté-Tóth András és

Nagy Gábor Dániel

által végzett kutatás alátámasztotta azokat a korábbi kutatási eredményeket, melyek szerint az emberek Európában elsősorban azt várják el az egyháztól, hogy a szegényeknek fogja pártját, az egyházi képviselőitől pedig megértő és bölcs magatartást. Máté-Tóth András rámutatott, a kutatás eredményei hasonlóak a más módszerekkel végzett nemzetközi eredményekhez. A német nyelvterület teológusprofesszorai elsősorban a globális látásmódot, az internet által meghatározott kommunikációra és a pluralizmus kezelésére vonatkozó érettséget, valamint az egyház belső reformja iránti nyitott bátorságot várják el az új pápától, valamint új lendületet a II. vatikáni zsinat szellemiségének képviselésében és megvalósításában.

A kutatás részletes eredményei itt olvashatók!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.