Kultúra

Magyar Attila: A Tanyaszínház ma már misszió

Magyar Attila: A Tanyaszínház ma már misszió

2013. március 3., vasárnap
Magyar Attila: A Tanyaszínház ma már misszió

Egy falusi bácsi azt mondta egyszer, hogy a faluban három ünnep van egy évben: a karácsony, a húsvét meg a Tanyaszínház – ezekkel a szavakkal vezette föl Magyar Attila (Öcsi), a Tanyaszínház vezetője a harminchatodik életévébe lépett, Európában egyedülálló vándorszínház bemutatását Deszken, ahol a Deszka Színházzal közösen nyert uniós projektjüket mutatták be. A rendhagyó társulat, mozgalom – hívhatjuk bárminek, hisz nevük úgyis fogalommá vált – vezetőjével beszélgettünk.

1978-ben született az ötlet, hogy a Vajdaságban azokon a területeken, ahol hiánycikk a színház, hiánypótló szervként létrejön a Tanyaszínház, hogy az akkori fiatal színészpalánták is meg tudjanak mutatkozni. A 35 év alatt az alapötlet kinőtte magát, ma már a Tanyaszínház a délvidéki kulturális élet megkerülhetetlen intézményévé vált. Ez egy olyan misszió, amely fél millió nézőt mozgatott meg ez idő alatt. A pici színháznak 260-270 tagja volt eddig, a művészpalántáknak (nemcsak a színészeknek) ez az óvodája, első ugródeszkája. A 700-800 lejátszott előadás és az említett nézőszám is önmagáért beszél.

– Az említett időszakban nem csak a Vajdaságban játszottak, az előadásaikkal külföldre is eljutottak.

– Valóban, eljutottunk Szlovéniába, Horvátországba, voltunk Magyarországon, sőt a Színházak Kisvárdai Fesztiválján már díjat is nyertünk két évvel ezelőtt a Falu rosszával. Különböző elismerésekben részesültünk, Magyarországon megkaptuk a Kisebbségekért Díjat, jómagam pedig eddigi tevékenységemért lovagkeresztet érdemeltem ki. Ezek mérföldkövek, amelyeken túl kell lépni, ösztönzik az embert, alátámasztják, hogy jó úton jár. Talán ezért is volt tavalyi előadásunk címe: Mérföldkő. Az előadás rólunk szólt, nekünk, nektek. Itt tartunk, nem száraz kóró módjára fújdogál bennünket a szél az országutakon, hanem Kavillón, más néven Rákóczifaluban, illetve Rákóczitelepen épül a művésztelepünk, amelyet 10 évvel ezelőtt álmodtunk meg: márpedig lesz saját fészkünk. Ez akkor még egyeseknek megalomániának tűnt, ma már tudjuk, a 3200 négyzetméteres művésztelepen, ahol 7 objektum lesz, 1500 férőhelyes, egyedi, virágos kerttel körülvett, dombon elhelyezkedő nézőtér várja majd a látogatókat. Nemcsak a próbákat és a bemutatókat tartjuk itt, egész évben mindenféle művészettel, néprajzzal, kultúrával kapcsolatos esemény helyszíne lesz a Tanya-művésztelep.

– Régóta irányítja a társulatot, Magyarországon, de Európában sem ismerünk sok olyan színházat, ahol a vezetőt ennyi ideig „megtűrik”.

– Lassan 20 éve, 1994 óta vezetem a társulatot. Negyed évszázada kezdtem a színészi pályámat, 1985-ben kisgyerekként mentem a Tanyaszínház közelébe, úgy látszik, ott ragadtam. Az egykori Magyar Öcsit ma már lassan Öcsi bácsizzák, s majd kiderül, hogy a fiatalok meddig tűrik meg az öreget a háznál!!!

– A színház fennállásának 30 éves jubileuma alkalmából monográfia is készült a megtett útról.

– Valóban, Czérna Ágnes könyve jelzi a csúcsokat és a kevésbé sikeres pillanatokat egyaránt. Mindezt 300 lábjegyzettel támasztja alá, ennyi cikket, könyvet, kéziratot használt fel a monográfia megírásához. A kötet érdekessége, hogy közel 100 fotóval – főleg az azóta Magyarországon élő Dormán László és Mikus Csaba fotóival – mintegy képes krónikáját adja a Tanyaszínház három évtizedének.

– Nem sok színházról, társulatról tudunk, amelyik nyaranta összeáll, és járja a falvakat, a tanyavilágot, s oda is elviszi a színházat, a kultúrát, ahova az különben talán sohasem juthatna el?

– Magyarországon egy szakember hölgy hívta fel a figyelmünket arra, hogy egyáltalán tisztában vagyunk-e azzal, mink van. Rácsodálkoztam, miért, hiszen ez számunkra evidens, egyértelmű. Elmondta, Európában is egyedülálló, hogy 35 éve létezik egy vándorszínház, amely a régi hagyományokat őrzi, és átlopta ezt a színházi formát a 21. századba. Most már tudjuk, tényleg egyedülállóak vagyunk, s hála Istennek, ezt mások is észreveszik, elismernek bennünket. Minden nyár egy új kihívást jelent a számunkra, s amíg lesznek fiatal művészek, és nyaranta a (15-16 ezres) nézősereg, addig ez a színház létezni fog.

– Hogyan találtak egymásra a deszkiekkel?

– Mindig megpróbálunk továbblépni, ahogy a szekeres fogatról áttértünk a traktorra, művésztelepünk is lesz, tavaly pedig már élőben közvetítettük az utolsó előadásunkat. A következő lépcsőfok, hogy kipróbáljuk a nemzetközi együttműködést is. A lehetőség adott volt, közösen pályáztunk, s összejött. Nekünk ez még nagyon új, de boldogok vagyunk, hogy sikerült. Egymásra találtunk, nincsenek véletlenek. Bennünket ez arra ösztönöz, hogy ügyesen oldjuk meg a feladatot, hogy tovább tudjunk lépni.

– Az uniós projekt arról szól, hogy mindkét társulat mind a két országban bemutatkozik.

– Igen, otthon is játsszuk, meg itt is bemutatjuk az új előadást, csakúgy, mint a deszki partnereink. A jövőben a kapcsolatokat megpróbáljuk még szorosabbra fűzni, szó lehet esetleg művészcserékről, díszletcseréről, rendezőcseréről, de ez még a jövő zenéje. Ami biztos, az idén egy lengyel szerző, Tadeusz Słobodzianek Ilja próféta című művét mutatjuk be.

– Elgondolkodott-e azon, mit jelent a Tanyaszínház a vajdasági magyar közönségnek?

– Ezt talán az egyik idős bácsika fogalmazta meg a legtalálóbban: a faluban három ünnep van egy évben: a karácsony, a húsvét meg a Tanyaszínház.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.