Sport

Labdarúgás: Varga lábában maradt a szegedi győzelem + FOTÓK, VIDEÓ

Labdarúgás: Varga lábában maradt a szegedi győzelem + FOTÓK, VIDEÓ

2013. március 23., szombat
Labdarúgás: Varga lábában maradt a szegedi győzelem + FOTÓK, VIDEÓ

Egy gyengébb első félidő után fokozatosan vette át az irányítást a Szeged a Cegléd ellen, az utolsó 10 percben ziccereket hibázott, végül maradt a 0-0-s döntetlen.

Kísérteties volt a hasonlóság a Honvéd-meccsen látott és a mostani első félidei teljesítmény között. Nagyon gyengén muzsikált a Szeged 2011 a támadásszervezés, a labdafelhozatal tekintetében, ami lehetőség akadt, az inkább csak a felívelt labdák megjátszása volt csupán. Az egyetlen szegedi helyzet az első 45. percben

Ulvicki

- akinek a játéka ma egyedüliként kiemelkedett a középpályáról - kiugratásából indult, aki

Timmnek

adott szemfüles zsugát, ám a csatár nem tudta elrúgni

Miski

mellett a labdát. A Cegléd lényegesen veszélyesebben játszott, ezt mi sem támasztja alá jobban, minthogy a hazaiak másik említésre méltó teljesítménye

Belecan

kapusé volt. A második játékrészben egyre gyakrabban kerekedett a Cegléd fölé a Gálhidi-legénység, lassan magukra találtak Kériék, főleg a széleken bontották meg Konczék védelmét, az utolsó negyed óra pedig két meccsre is elegendő százszázalékos gólhelyzetet hozott a kék-feketéknek. De ma sem Timm, sem

Varga

nem lelte meg a góllövőcipőjét, talán, ha acélosabb a koncentráció... Ugyanakkor Miski kapus végjátékban bemutatott teljesítménye is nagyban hozzájárult ma ahhoz, hogy érintetlen maradt a vendégek hálója.

Labdarúgó NB II Keleti csoport 19. forduló:

Szeged 2011 - Restart-Cegléd VSE 0-0

Algyő, műfüves pálya, zárt kapus mérkőzés. Vezette: Böcskei (Pápai, Buzás).

Szeged:

Belecan - Tóth, Petrók, Farkas M., Dedic (Geiger 75') - Markovic, Stipancevic (Farkas Z. 58'), Ulvicki - Kéri (Varga B. 58'), Timm, Kis.

Vezetőedző:

Gálhidi György

Cegléd:

Miski - Kenderes, Juhász, Miklósvári, Makrai, Farkas I., Nagy, Koncz, Szkunc (Markó 83'), Kormos, Kiss (Medgyessi 68').

Vezetőedző:

Ványi Zsolt.

Sárga lap:

Petrók (30'), Stipancevic (50'), Varga B. (64'), Kis (89'), Markovic (89'), ill. Nagy L. (65') Gálhidi György:

"Az első félidőben nem éreztük a játék ritmusát, pontatlanok voltunk, gyenge középpályás játékkal. A második félidőre felpörögtünk, az utolsó tíz percben megnyerhettük volna a meccset. Csalódott vagyok, mert sokkal több van a csapatban."

Nézze meg a SZEGEDma TV videóját is!

http://www.youtube.com/watch?v=PgDgLMb9cIY&feature=youtu.be

VÉGE92' Vége a találkozónak. Maradt a döntetlen. 91' Varga hosszan vette át, szöglet. Ulvicki fejesét üti ki a kapus. 89' Két perc lesz a hosszabbítás. 88' Markovic és Koncz is sárgát kapott kakaskodásért. 87' Timm kiugratása után Varga vitte be a 16-oson belülre a labdát jobbról, de a kifutó Miski mellett nem tudta ellőni, lábbal védett a portás. 86' Meccslabda. Egy mélységi felívelést megcsúsztatta egy ceglédi védő, a labda átszállt a kapus felett, a felső kapufáról lepattant a labda Varga pedig nem találta el jól a labdát, 4 méterről fölé passzolta. 86' Az utóbbi percekben a Cegléd támad, de jól zár a Szeged hátul. 83' Szkunc helyett Markó jött fel. 82' Koncz 18 méteres lövését védi Belecan. 82' Kis mélységi labdájával Varga lépett meg egy szép átvétel után a bal oldalon, és 14 méterről lőtt, alig fölé. 78' Enyhe fölényben a Szeged, de nem tudják áthámozni magukat a támadók a ceglédi falon. A másik oldalon egy szögletet lehet feljegyezni egy kontra után. 74' Geiger áll be a hazaiaknál, Dedic jön le. Farkas Z. állt vissza a védelembe. 72' Egy bejátszás szállt Medgyesi lábára, Belecan nagy bravúrral, kirepülve fogta a ziccert. 71' Hosszú idő óta az első ceglédi akció: szöglet, a sarokrúgás a Szegedé. 69' Vendégcsere: Kiss lement, Medgyesi a pályán. 68' Sokkal aktívabb most a Szeged. A Cegléd térfelén folyik a játék, legutóbb Tóth szögletét öklözte Miski. 66' Ulvicki kapáslövés 25 méterről, egy méterrel mellé. 65' A Ceglédből Nagy is besárgult. 64' Varga kap sárgát. 63' Farkas Márk ment el a jobb oldalon, középre tekert, de Varga és Farkas Z. is lemaradt a labdáról. 61' Dedic a bal oldalról, 40 méterről élesen lő kapu elé, Miski kilépve véd. 58' Kettős csere a Szegednél. Varga és Farkas Z. megy fel, Stipancevic és Kéri jön le. 55' Kiegyenlített a játék. Kis lőtt kapura 20 méterről, mellé. 52' Dedic oldalsó szabadrúgása, majd szöglete jobbról, de nem okoz gondot a ceglédieknek egyik sem. 50' Stipancevic kap sárgát. 49'Stipancevic és Szkunc esnek el, a szegedi játékos véletlenül orrba rúgta ellenfelét, némi feszültséget okozva ezzel a ceglédi kispadon. 46' Elkezdődött a második félidő. SZÜNET45' Egy vendégakció közben a játékvezető lefújja a félidőt. 45' Egy ígéretes ceglédi akció végén csúszik le a centerezés Kenderesi lábáról. 42' Középpályán folyik a játék, sok, kemény párharccal, veszélyes akciók elmaradnak. 40' Gálhidi mester bekiabálása: mindenki alszik... 36' Egy szögletvariáció a Ceglédtől: a lapos legurítást Koncz szúrja rá 18 méterről, a kapu torkából Farkas M. fejeli fölé a lövést. 35' Az első ziccer a Szegedé. Stipancevic adott forintos labdát középen Timmnek, aki a 16-os vonaláról a kifutó kapus mellett akarta ellőni, Miski lábát találta el. 30' Petrók hátulról repül rá a labdára: sárga lap. 28' Kiss ugyan onnan, mint előbb Farkas I., de ő fölé küldi az átlövést. Veszélyesebben játszik a Cegléd. 26' Farkas I. lő középről 22 méterről, Belecan védi a középre tartó lövést. 25' Ulvicki bravúros labdaszerzése, majd egy ziccerlabda, ami épp csak elakad, Timm ismételhet, de a védő belép elé. 22' A labdát a Cegléd birtokolja többet, most Szkunc ment a védők mögé a bal oldalon, 15 méterről lőtt, alig fölé. 18' Tóth ismét ível, ezúttal a saját térfeléről pontosan Kis lábára, aki 20 méteren egy átvétel után, a felpattanó labdát levegőből lövi: Miski jobbra vetődve véd. 16' Tóth 40 méteres szabadrúgását a kapu elé ívelte, Ulvicki fejelt 10 méterről Miski kezébe. 12' Tűzijáték végén Kormos lövése száll a kapu felé, sokkal fölé. 11' Felkerült a szegedi támadó harmadba a labda, de elkapkodjuk az akciót. 8' Nem sikerül a kék-feketéknek most támadást építeniük, egy előrevágott labda hal el a ceglédi védelemben. 5' A Cegléd labdázik a Szeged térfelén, több bedobást is elvégezhetett a fehér gárda, egyelőre nincs veszélyes akció. 2' Ulvicki labdájával Dedic futott el bal oldalon, centerezése megtréfálta majdnem Miskit a rövid kapufánál. 1' A Szeged kezdte a játékot. 12.58: Kifutnak kezdéshez a csapatok. A hazaiak kék-fekete összeállításban, a vendégek tiszta fehér szerelésben játszanak majd. 12.50 Érdekes körülmények között csapnak össze a felek, zárt kapus mérkőzésen játszik a Szeged. A lelátókon csak a csapathoz tartozó vezetőség és a sajtó foglal helyet. Az ok: a pálya talaja alkalmatlan a játékra, ezért az algyői műfüvön játszik a kék-fekete gárda a ceglédiekkel, ez azonban biztonsági okok miatt nem felel meg a NB II több kritériumának, többek között a szurkolók biztonságos elhelyezésének. Beharamgozó írásunk itt olvasható!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.