Kultúra

Konzervatív, de változik a magyar borízlés

Konzervatív, de változik a magyar borízlés

2013. március 13., szerda
Konzervatív, de változik a magyar borízlés

Konzervatív, de változik a magyar borízlés: feljövőben vannak a fehérborok, de a fogyasztók továbbra is a vörös édes asztali borokat kedvelik, ezek pedig nem a minőségi kategória képviselői - mondta az Agrár Marketing Centrum (AMC) vezérigazgató-helyettese egy szerdai soproni szaktanácskozáson.

Simon Péter

szerint a hazai bormarketing helyzetét nehezíti, hogy a termelők oldaláról sok esetben hiányzik a forrás és a hajlandóság, a fogyasztóknál pedig a borral kapcsolatos alaptudás. A magyar fogyasztók nagyon szeretik a fesztiválokat, a borágazatnak azonban nem kell olyan problémával küzdenie, mint a pálinkásoknak, hogy a minőségi termékeik hatvan százaléka ilyen rendezvényeken fogy - közölte a szakember. Bormarketingre tavaly, akárcsak 2011-ben, 800 millió forintot fordított az AMC, ennek egyik eleme volt egy három helyszínes rendezvénysorozat, egy 22 epizódos tévésorozat, egy országos támogató kampány, valamint az éttermi borfogyasztást népszerűsítő projekt. A 2012-es év egyik sikereként említette Simon Péter, hogy - 50 ezer és 200 ezer forint közötti összegért - felvásároltak több, a magyar borra utaló, jellemzően egyébként nem is használt internetes címet, s az azokra érkező forgalmat a bor.hu domainre irányították, amelyet a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületétől szereztek meg. Elmondta, hogy az idén megismétlik az öt évvel ezelőtt végzett átfogó bormarketing-kutatást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.