Sport

Kijutott a Világjátékokra a női strandkézilabda-válogatott

Kijutott a Világjátékokra a női strandkézilabda-válogatott

2013. március 31., vasárnap
Kijutott a Világjátékokra a női strandkézilabda-válogatott

A magyar női strandkézilabda-válogatott is részt vehet a július 25-én kezdődő kolumbiai Világjátékokon.

A nem olimpiai sportágak sajtószolgálata tájékoztatása szerint a nemzeti együttes első számú tartalék volt, s így jutott végül kvótához az eseményre. A Caliban pályára lépő együttes tízfős keretét júliusban jelöli ki a Magyar Kézilabda Szövetség. A tavalyi ománi vb-n a szegedi

Farkas József

szövetségi kapitány irányításával végül

a 4. helyen

záró női strandkézilabdázók a legutóbbi, 2009-es játékokon nem vehettek részt, ugyanakkor négy évvel korábban Dortmundban ezüstérmes lett a csapat. Négy éve a férfi válogatott vett részt a nem olimpiai sportágak legrangosabb eseményén és szintén ezüstérmet szerzett. A jelenlegi állás szerint a strandkézilabdázók mellett aerobikban, tájfutásban (

a szegedi Szerencsi Ildikó révén

), siklóernyőben, szumóban, íjászatban, erőemelésben, ritmikus gimnasztikában, táncsportban (a szentesi Szilver TSE párosa,

László Csaba és Páli Viktória képviseli hazánkat

), maratoni kajak-kenuban (az EDF DÉMÁSZ Szegedi VE versenyzői közül

Petrovics Máté vívta ki a jogot

) és búvárúszásban (itt a szegedi Murénák vezetője,

Kanyó Dénes is érintett

) szereztek indulási jogot a magyarok a Világjátékokra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.