Sport

Kézilabda: újabb váratlan makói pontvesztés

Kézilabda: újabb váratlan makói pontvesztés

2013. március 13., szerda
Kézilabda: újabb váratlan makói pontvesztés

Az NB II Délkeleti csoportjában a bajnoki címért küzdő makói lányok hazai pályán sem bírtak a sereghajtó Szeghalommal, ami akár a bajnoki címükbe is kerülhet, míg a kistelekiek folytatták tavaszi menetelésüket.

A Maros-menti találkozó első félidejében húsz percig fej-fej mellett haladtak a csapatok (8-8). A játékrész hajrájában a makóiak négygólos előnyre tettek szert, amelyből hármat a lefújásig meg tudtak tartani és ekkor biztosnak látszott a sikerük. Szünet után nagyon sok hibával játszottak a hazaiak, és ezt kihasználva egyenlíteni tudott a vendég gárda, sőt a végén a Maros-partiak örülhettek a pontszerzésnek.

Maros-menti NKSE – Szeghalmi NKC 25-25 (15-12)

Makó, 250. néző. Vezette: Sándor, Szabó.

Makó:

Kozserán K. – Sárkány, Kovács 1, Erdei 4 (2), Kürti 3, Kozserán B. 7, Matyi 3.

Csere:

Dani, Cseh (kapusok), Szebehelyi 1 (1), Lovistyék 6, Fodor, Práger. Edző: Baunok Bernadett. Baunok Bernadett:

“Nagyon gyengén kézilabdáztunk, ilyen teljesítménnyel a hátralévő mérkőzéseken bravúr lenne a pontszerzés.”

Juniorok:

Maros-menti NKSE – Szeghalmi NKC 32-20 (14-12) Folytatta remek tavaszi szereplését a Kisteleki KK. A kistelekiek a nyitóforduló rangadóján legyőzték a dobogóért vívott harcban nagy vetélytársnak számító szarvasiakat, majd a hétvégén a tavalyi bajnok abonyiak ellen is magabiztos győzelmet arattak.

Kisteleki KK – ABONETT KC Abony 28-21 (14-13)

Kistelek, 100 néző. Vezette: Kiss, Takács.

Kistelek:

Varga – Aron 10, Lajos 1, Fekete, Jeremiás 2, Kertész 1, Sándor F. 3. Csere: Bárkányi 7 (3), Dóka, Csányi 4, Rácz, Sándor P., Sándor L. Edző: Onozó István.

Kiállítások:

6, ill. 6 perc.

Hétméteresek:

4/3, ill. 0. Onozó István:

“Nagyon motiváltak voltak a lányok, hiszen tudták, hogy ha nyerünk, akkor – a vesztett pontokat tekintve – dobogóra kerülünk. Ezt egy nagyon jó védekezéssel és egy második félidei kiemelkedő kapusteljesítménnyel meg is valósították.”

Juniorok:

Kisteleki KK – ABONETT KC Abony 27-17 (11-9)

A 14. forduló további eredményei:

Lajosmizse NKK – Orosházi NKC II. 34-27, Gyulai SE – Békéscsabai ENKSE II. 33-23, Szarvasi NKK – Túrkevei VSE 34-24.

A Hódmezővásárhelyi LKC szabadnapos volt.

A bajnokság állása:

1. Gyulai SE 13 12 0 1 24 pont 2. Maros-menti NKSE 13 10 2 1 22 pont 3. Szarvasi NKK 13 9 0 4 18 pont 4. Kisteleki KK 12 8 1 3 17 pont 5. ABONETT KC Abony 13 6 1 6 13 pont 6. Lajosmizse NKK 13 6 1 6 13 pont 7. Hódmezővásárhelyi LKC 12 4 2 6 10 pont 8. Orosházi NKC II. 12 4 1 7 9 pont 9. Túrkevei VSE 13 3 1 9 7 pont 10. Békéscsabai ENKSE II. 13 2 1 10 5 pont 11. Szeghalmi NKC 13 0 2 11 2 pont

A 15. forduló párosítása:

Hódmezővásárhelyi LKC – Lajosmizse NKK (03.16 szombat 17.00 Hódtói Sportcsarnok), Túrkevei VSE – Kisteleki KK (03.16 szombat 15.00), Békéscsabai ENKSE II. – Maros-menti NKSE (03.17 vasárnap 17.00), Szeghalmi NKC – Szarvasi NKK (03.16 szombat 18.00), Orosházi NKC II. – Gyulai SE (03.16 szombat 18.00).

Az ABONETT KC Abony csapata szabadnapos lesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.