Bulvár

Bankautomatákat robbantgattak, összesen közel húsz évet kaptak

Bankautomatákat robbantgattak, összesen közel húsz évet kaptak

2013. március 20., szerda
Bankautomatákat robbantgattak, összesen közel húsz évet kaptak

Kilenc év nyolc hónap, illetve tíz év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán két román férfit, aki 2009-ben és 2010-ben összesen négy bankautomatát robbantott fel az Alföldön, s egy alkalommal több mint tízmillió forintot zsákmányolt.

A két, korábban már büntetett, 39 esztendős román férfi 2009 őszén határozta el, hogy bankautomatákat felrobbantva próbál nagyobb összeghez jutni. A vádlottak a bűncselekményekhez robbanóanyagot szereztek be, a helyszíneken pedig előzetes terepszemlét tartottak. 2009. október 29-én Hajdúszoboszlón az UniCredit Bank egyik automatáját próbálták meg robbantásos módszerrel feltörni, de a pénzes kazetta nem nyílt ki eléggé, s zsákmány nélkül voltak kénytelenek távozni. Az okozott kár meghaladta a 4 millió forintot. 2010. március 5-én Nagykállón egy OTP-s pénzkiadót akartak kifosztani, de a riasztó megszólalt, így a vádlottak a helyszínről ismét zsákmány nélkül menekültek el. Másnap az OTP egy derecskei automatájának a feltörését és kifosztását kísérelték meg, de a berendezés nem nyílt ki, ekkor az okozott kár mintegy 3,3 millió forint volt. 2010. szeptember 23-án Gyomaendrődön egy OTP-fiókhoz mentek, ahol robbantással összesen 12,8 millió forintot tulajdonítottak el, a rongálási kár ismét mintegy 3,3 millió forint volt. A táblabíróság társtettesként, folytatólagosan elkövetett lopás bűntettének kísérletében, lopás bűntettének kísérletében, három rendbeli, társtettesként elkövetett, robbanóanyaggal vagy robbanószerrel való visszaélés bűntettében találta bűnösnek a két férfit, akit a kiszabott fegyházbüntetés letöltése mellett a pénzintézetek kárának megfizetésére is köteleztek, valamint tíz évre kiutasítottak Magyarország területéről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.