Szórakozás

Az operettben van igazán otthon - Lukács Angéla a Közéleti Kávéházban

Az operettben van igazán otthon - Lukács Angéla a Közéleti Kávéházban

2013. március 19., kedd
Az operettben van igazán otthon - Lukács Angéla a Közéleti Kávéházban

Lukács Angéla operaének szakos hallgatóval folytatódik a Közéleti Kávéház Fiatal tehetségek Szegeden című sorozata március 20-án 17 órától a Somogyi-könyvtárban. Az énekest már többször hallhatta a szegedi közönség, most a kávéházi beszélgetés során közelebbről is megismerhetik a sokoldalú tehetséget.

Szondi Ildikó

és

Andóczi Balogh Éva

ötlete alapján hónapról-hónapra bemutatkoznak az SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány által támogatott fiatal szegedi tehetségek. Az SZTE Tehetségpont keretében működő Sófi-alapítvány több mint 10 millió forint ösztöndíjjal és többféle szolgáltatást nyújtva patronálta a tehetségeket az elmúlt 12 évben, akikből egymást segítő, együttműködő közösséget is szervez. A kilencedik beszélgetésre március 20-án 17 órától kerül sor a Somogyi Könyvtárban. Házigazda és beszélgetőtárs: Szalay István, a Közéleti Kávéház kuratóriumi elnöke.

Lukács Angéla

1984 decemberében született Újvidéken, az akkori Jugoszláviában (ma Szerbia), 2008 óta él Magyarországon, Szegeden. Gimnáziumi tanulmányait Óbecsén végezte. A kreatív tevékenységek és a művészi önkifejezés már kisiskolás korában jellemezték, ekkoriban a tánc, a rajz vagy a divattervezés felé vonzódott, majd jött a nagy szerelem, a zene. Az érettségi után előbb az újvidéki Iszidor Bajity Zeneközépiskolában tanult, majd 2008-ban elsőre felvették a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának klasszikus ének előadóművész szakára, ahol 2011-ben - Andrejcsik István növendékeként - szerzett oklevelet alapképzésben (BA). 2011-től az operaének művész szakon végzi a mesterképzést (MA), ahol előreláthatólag 2013 tavaszán szerez diplomát. Időközben sikeresen pályázott a művésztanári képzésre is. Szerbiai tanulmányai során két nemzetközi énekversenyen mérette meg magát, egy második és egy harmadik helyezést elérve. Magyarországi tanulmányai idején versenyen ugyan nem vett részt, viszont jelentős színpadi tapasztalatot szerzett. Ezek során fellépett - a teljesség igénye nélkül - a budapesti Művészetek Palotájában, a Miskolci Kamaraszínházban, a Kolozsvári Akadémián, Szegeden a zsinagógában, a Reök-palotában, a Kisszínházban, a Korzó Zeneházban, a Városházán, az SZTE Rektori Hivatalában, és volt

önálló estje is a Somogyi-könyvtárban

. Személyiségéhez nagyon közel áll az opera műfaja és a drámai szerepek, azonban részben a hatévnyi versenytáncos múlt, részben a vidám hangulat és a prózai részek miatt inkább az operett műfaját részesíti jelenleg előnyben, lévén ott képes a különböző területeken szerzett tudását a leginkább kibontakoztatni. Tanulmányai mellett – bár a zenétől távol áll –, több mint tíz éve foglalkozik aktívan videóvágással és számítógépes grafikával, ami eltérő jellege okán nagyszerű kikapcsolódás is. Egyetemi tanulmányai során minden tanévben Miniszteri Ösztöndíjban, több féléven keresztül tanulmányi ösztöndíjban részesült. 2012-ben az SZTE Sófi József Ösztöndíj Kuratóriuma kiemelt dicséretben részesítette. Érdekességképp megemlíthető, hogy 2011-ben az SZTE szlogenpályázatán 3. helyezése mellett a zsűri különdíját érdemelte ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.