Sport

Atlétika: szabadtéren is belevágtak a szegedi Titánok

Atlétika: szabadtéren is belevágtak a szegedi Titánok

2013. március 13., szerda
Atlétika: szabadtéren is belevágtak a szegedi Titánok

A Titán Triatlon Club atlétái két versennyel kezdték a szabadtéri szezont március elején.

A március 3-án a délvidéki Palicson rendezett 6. Nemzetközi Félmaratoni és 5 Kilométeres Versenyen

Szelepcsényi Zsolt

, a Pécs-Harkányi Országúti Futóversenyen a szenior

Molnár Mihály

képviselte a szegedi színeket. "Egy jó edzésnek elment" - mondta Szelepcsényi Zsolt, aki a Palicsi-tó körül megrendezett futóversenyen teljesítette a távot. Mint hozzátette, nem tervezett verseny volt, de a szegedi Titánok szinte minden alkalommal rajthoz álltak korábban e megmérettetésen. Ezzel egy időben Molnár Mihály személyében Titán-versenyző is indult a Pécs-Harkány futóversenyen. "Molnár Mihály régi szereplője ennek a versenynek, így elég rutinos a szakaszok futásában. Persze itt egyben futják le a közel azonos távokat a versenyzők, s jól látható a folyamatos javulás Misi bácsi futásánál: 48’46, 45’51, 40’35. Végeredménye, 2:15’11 a 22 kilométeres szakaszon elmaradt a tavalyi eredményhez képest, de hozzá kell tenni, hogy a szakasz eleje erősen emelkedik, míg az utolsó szakasz egy hosszú lejtő, amit szintén jól kell tudni futni" - számolt be az eredményről

Menyhárt Zoltán

atlétaedző.

Palicsi 6. Nemzetközi Félmaratoni és 5 Kilométeres Verseny:

Férfi 21,2 km:

1. Szelepcsényi Zsolt (92) 1:12’11

Pécs-Harkányi Országúti Futóverseny:

Férfi 65-69 korosztály:

2. Molnár Mihály Titán TC 2:15’11

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.