Közélet

Államtitkári látogatással zárul a Megyejárás

Államtitkári látogatással zárul a Megyejárás

2013. március 20., szerda
Államtitkári látogatással zárul a Megyejárás

Szabó Erika a Kormányablakok 600 ezredik ügyfelét is köszönti Szegeden

Szegedre látogat holnap, március 21-én, csütörtökön Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Területi Közigazgatásért és Válaszárokért felelős államtitkára.

A szakpolitikus arról tájékozódik a megyeszékhelyen, hogyan működik a járási rendszer Csongrád megyében. Az eddigi tapasztalatokról a kormánymegbízott és a Szeged Járási Hivatal vezetője számol be azok után, hogy mindketten személyesen győződtek meg a rendszer gyakorlati működéséről:

B. Nagy László

a Megyejáráson,

Bodó Imre

pedig a szegedi járásban gyűjtött tapasztalatokról számol be az államtitkár asszonynak.

Szabó Erika

a Megyeházi Kormányablakban köszönti a kormányablakok 600 ezredik ügyfelét 11 órakor. Ezt követően 11.15-től sajtótájékoztatót tart B. Nagy Lászó kormánymegbízottal és Bodó Imre járási hivatalvezetővel együtt a Megyeháza Tisza termében (Szeged, Rákóczi tér 1. I. emelet). Mint ismeretes, 2013. január 1-jén a közigazgatás nagy átalakításának részeként életbe lépett a járási rendszer, amely alapján Csongrád megyében 7 járási hivatal kezdte meg működését. Az okmányirodák működtetése mellett a területi hatáskörökkel felruházott szociális és gyámhivatalok, a hatósági ügyek intézése, valamint a szakigazgatási szervek is a járási hivatalokhoz kerültek. Január 2-án minden járási hivatalban változatlan nyitva tartással elindult a munka, az átmenet zökkenőmentesen zajlott. Azóta már számottevő pozitív változás történt az egyszerűbb ügyintézés érdekében: a megyeszékhelyen február 1-től hosszított nyitva tartással, reggel 8-tól este 8-ig fogadják az okmányirodai ügyfeleket, illetve tovább bővült az ott ellátott feladatok száma: március 1-től már nem a települési anyakönyvvezetőknél, hanem a járási hivataloknál lehet benyújtani az állampolgársági kérelmek formanyomtatványait. A közigazgatási rendszer átalakítása azonban folyamatosan zajlik, hiszen a következő, legfontosabb lépés a kormányablakok országos kiépítése lesz az év végéig. Az új struktúra működésének első negyedéves tapasztalatait gyűjtötte össze B. Nagy László, február 24-én kezdett Megyejárása során. A kormánymegbízott sajtó nyilvánosan végiglátogatta a megye valamennyi járási székhelyét, megtekintette az okmányirodákat és megbeszéléseket folytatott a járási hivatalok illetve szakigazgatási szerveik vezetőivel. Bodó Imre, az ország egyik legnagyobb járási hivatalának vezetője szintén hasonló módon tájékozódott a járás területén belüli mindennapi működésről. Szabó Erika államtitkár asszony egyebek mellett azért látogat el Szegedre, hogy meghallgassa a kormánymegbízott és a járási hivatalvezető beszámolóját, tájékozódjon a közigazgatás-átalakítás első időszakát jellemző megyei tapasztalatokról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.