Közélet

Áder: Németországnak jobban kell értenie a magyar törvényhozás szándékait

Áder: Németországnak jobban kell értenie a magyar törvényhozás szándékait

2013. március 12., kedd
Áder: Németországnak jobban kell értenie a magyar törvényhozás szándékait

Áder János köztársasági elnök szerint Németországban pontosabb képnek kellene kialakulnia a magyar alkotmányos szabályozásról.

Az államfő a

Guido Westerwelle

német külügyminiszterrel, majd az

Angela Merkel

kancellárral folytatott megbeszélése után tartott sajtótájékoztatóján elmondta: berlini tárgyalásai során megfigyelhető volt, hogy partnerei "nem kellő pontossággal kaptak tájékoztatást" az alkotmány módosításáról. "Ezt a hiátust igyekeztem pótolni" - mondta a köztársasági elnök. Hangsúlyozta: a felmerült kérdésekkel kapcsolatban igyekezett "pontos, kimerítő, jogi választ adni". A német külügyminisztérium szóvivője a találkozóról beszámolva közölte: a tárcavezető és a magyar államfő az "alkotmányvitáról" is tárgyalt. A felek erről "nyílt párbeszédet" folytattak, és az eszmecsere során "egymásnak meglehetősen ellentmondó" véleményeket fogalmaztak meg.

Áder János

a külügyminisztériumi közleményre vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: politikai tárgyaláson "teljesen természetes", hogy nem mindenben értenek egyet a felek. Románia és Bulgária schengeni csatlakozását például Németország nem támogatja, Magyarország viszont igen. "Azért beszélgetünk egymással, hogy az érvek, ha nem is azonnal, és nem közvetlenül a tárgyalások során, de folyamatosan beépülve a politikai kommunikációba hassanak a másik fél gondolkodására" - mondta az államfő. Áder János elmondta: az alkotmányozási viták "általában nem egy-két nap alatt csengenek le", és ez valószínűleg ezúttal is így lesz. Előző napi nyilatkozatát megerősítve hozzátette: "a még nyitott kérdésre nem innen, Berlinből kívánok válaszolni", hanem majd Magyarországon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.