Gazdaság

A lakhatási támogatás sem növelte a mobilitást

A lakhatási támogatás sem növelte a mobilitást

2013. március 21., csütörtök
A lakhatási támogatás sem növelte a mobilitást

Hiába a havi több tízezer forintos lakhatási támogatás, eddig mindössze négyszázan vették igénybe a munkavállalói mobilitás ösztönzését szolgáló apanázst - írja a Világgazdaság.

A lap keddi számában emlékeztet: másfél éven át több tízezer forintos lakbér-, illetve rezsitámogatást kérhetnek tavaly október óta azok, akik az országon belül, de az otthonuktól legalább száz kilométerre találnak maguknak állást. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Kommunikációs Titkárságának tájékoztatása szerint bár a lehetőség iránt eddig csaknem tizenegy ezren érdeklődtek, a kérelmet alig több mint hétszázan nyújtották be, míg a támogatást mindössze 399-en vehették igénybe. Száznegyvenöt igényt elutasítottak, mert a kérelmező nem volt jogosult a juttatásra, 48-an még a döntés előtt maguk vonták vissza a kérelmüket, 120 esetben pedig még nem zárult le az igényelbírálás. A legtöbb kérelmet Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében adták be. A legtöbben budapesti, valamint Fejér és Győr-Moson-Sopron megyei munkavállalást terveznek – közölték az NGM-nél. Ez azt jelenti a lap szerint, hogy a mobilitást ösztönző lakhatási támogatás iránt végül is jóval kisebb az érdeklődés, mint amire a szaktárca számított.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.