Közélet

Zuhant az MSZP, gyengült a Fidesz, népszerűbb a Jobbik

Zuhant az MSZP, gyengült a Fidesz, népszerűbb a Jobbik

2013. február 18., hétfő
Zuhant az MSZP, gyengült a Fidesz, népszerűbb a Jobbik

A kampányelemek hatásának tulajdonítja az Ipsos, hogy legfrissebb felmérése szerint az elmúlt hetekben számos változás történt a pártok támogatottságában. A Fidesz 18, az MSZP 13 százalékos az összes választópolgár körében, erősödött a Jobbik és bővült a pártnélküliek csoportja - állapították meg.

A cég február első felében, 1500 - az ország felnőtt lakosságát reprezentáló - ember körében végzett közvélemény-kutatásának eredményei azt mutatják, hogy negyedévi stagnálás után az MSZP-nek 3, a Fidesznek 1 százalékponttal csökkent a támogatottsága, így az összes választópolgár körében a kormánypárt 18 százalékon áll, az ellenzéki erőnek pedig 13 százalékos a tábora. Tartós visszaesése után javított a Jobbik, 6-ról 8 százalékra bővítve támogatói körét. A szervezeti változások nem érintették az LMP táborát, ahogy legutóbb, most is 3 százalékot szerzett a párt. A Demokratikus Koalíció (DK) továbbra is 1 százalékot ér el a választókorú népességen belül. Növekedett a pártoktól távolságot tartók csoportja, a múlt havi 52-ről 55 százalékra - állapította meg az MTI-hez hétfőn eljuttatott elemzésében az Ipsos. A biztos pártválasztók körében a Fidesz 43 százalékos, az MSZP-t 28, a Jobbikot 16, az LMP-t 6 százalék támogatja, a DK 2 százalékot kapna. Ha az Együtt 2014 választói mozgalmat is a pártlistára helyezzük, akkor az első, decemberi méréshez képest csökkenést tapasztalunk: a teljes népességen belül 6-ról 3 százalékra, míg a biztos pártválasztók csoportján belül 10-ről 6 százalékra módosult a támogatottságuk - olvasható az összegzésben. Az Ipsos szerint január közepén még kevéssé volt hatásuk a pártok által elkezdett pozitív és negatív kampányoknak, pár hét elteltével azonban mozgásba lendültek a pártok mutatói. A Fideszé a legkevésbé, a kormánypárt tábora statisztikailag minimális mértékben, 1 százalékponttal csökkent. A szocialisták nagyobb veszteséget szenvedtek el, februárra 3 százalékponttal kisebb lett a táboruk, mint a korábbi hónapokban volt. Az MSZP-től - írták - olyan szavazópolgárok távolodtak el, akik a 2010-es választáson a Fideszre voksoltak. A tavalyi év második félévének kutatásai ugyanis azt mutatták, hogy a szocialisták táborán belül nagyjából 200-250 ezer (a népesség 3 százalékát kitevő) ex-kormánypárti támogató van. A mostani felmérésben viszont nincsenek olyan MSZP-hívek, akik három éve a Fideszre adták volna a szavazatukat. Vissza nem pártoltak a kormányoldalra, hanem a pártpreferenciával nem rendelkező népes csoportot gyarapították. A szocialistáktól most távozók az Ipsos szerint alacsony iskolai végzettségű, rossz anyagi helyzetben lévő, kis településeken élő emberek, elsősorban az ország Dunától keletre lévő részeiből. A Jobbik hosszú ideje tartó visszaeső, stagnáló folyamatot fordított meg azzal, hogy 6-ról 8 százalékra bővítette a táborát - állapította meg a cég, amely szerint különösképpen vidéken, és ott is a városokban erősödött a nemzeti radikális párt. A változások eredményeképpen - mutat rá az Ipsos - már olyan országrész is akad, ahol nagyon közel kerül a listavezető Fideszhez: Észak-Magyarországon a kormánypárt 16, a Jobbik 13 százaléknyi támogatót tudott magához vonzani. Ebben a hónapban minden korábbinál magasabb a titkolózók aránya, jelenleg 10 százaléknyian elhallgatják a pártszimpátiájukat. Fele részük ráadásul minden olyan kérdésben hallgatag marad, amellyel politikai orientációjukhoz lehetne közelebb jutni - áll az Ipsos friss elemzésében. A cég mérése szerint az ellenzékkel való nagyobb azonosulásra utalnak a jövő évi választások eredményére vonatkozó várakozásaik: 37 százalékuk azt szeretné, ha kormányváltás lenne, míg a jelenlegi kormány maradását 9 százalékuk szeretné. Többségük, 64 százalékuk elégedetlen az ország jelenlegi helyzetével, míg 22 százalékuk pozitívan értékeli azt. Ugyanakkor politikai hovatartozásukat árnyalja az a tény, hogy nagyobb hányaduk (31 százalékuk) tekinti magát jobboldalinak, mint baloldalinak (20 százalék). Az átlagosnál (37 százalék) nagyobb a részvételi hajlandóságuk, 45 százalékuk biztos választási résztvevőnek tartja magát - közölte az Ipsos. A cég szerint háromhavi folyamatos mérés után már statisztikailag is érvényes módon leírható az Együtt 2014 választói mozgalom táborának összetétele. Az elmúlt negyedévben a népesség egészén belüli átlagos támogatottságuk 4 százalékos volt. Ennél sokkal jobban állnak a fővárosban, ahol 9 százalékos az új formáció szavazóinak aránya, ami itt a harmadik helyre elég a Fidesz és az MSZP mögött. Az Együtt 2014 a vidéki városokban 4, a falvakban 3 százalékot vonz magához. Táborában életkori sajátosságok nem figyelhetők meg, iskolai végzettség szerintiek annál inkább: a képzettség emelkedésével a politikai mozgalom hívei egyre többen lesznek. A támogatottság mértéke az alapfokú végzettségűek 1 százalékától a diplomások 7 százalékáig terjed - közölte az Ipsos.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.