Kultúra

Tánc és kép – eredményt hirdettek a kortárs balett fotópályázatán

Tánc és kép – eredményt hirdettek a kortárs balett fotópályázatán

2013. február 6., szerda
Tánc és kép – eredményt hirdettek a kortárs balett fotópályázatán

Jubileumi fotós pályázatot hirdetett a fennállásának huszonöt éves évfordulóját ünneplő Szegedi Kortárs Balett. A pályaművek közül – melyeket közösségi oldalon is közzétettek – háromfős szakmai zsűri választotta ki a legjobbat, illetve közönségszavazást is hirdettek.

Meghozta döntését a zsűri január végén,

Kocsis Judit

alkotását ítélték a legjobbnak a Szegedi Kortárs Balett huszonötéves jubileumára kiírt fotópályázaton. A beérkezett pályamunkák közül a

Eifert János

és

Dusha Béla

fotóművészek, valamint

Pataki Ferenc

festőművész választották ki a legjobbat, vagyis Kocsis Judit Eponine2 című fotográfiáját, aki a Szegedi Kortárs Balett új produkcióját, a Stabat mater fotós megbízását nyerte el. A

Facebookon is lehetett szavazni

a pályamunkákra, a makói

Farkas Attila

nyerte a lájkvadászatot, így ő lett a fotópályázat közönségdíjasa, képét összesen 227-en választották.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.